Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XI. kötet (Budapest, 1885)
30 viselt R. Ignácz alperes ellen 17615 frt és jár. iránti perében következőleg itélt : Alperes köteles felperesnek 12320 frt tőkét stb. megfizetni, önkényt értetvén, hogy felperes köteles lesz a marasztalási összeg alapját képező (egyenként felsorolt) váltókat a marasztalási összeg kifizetése után alperesnek kiszolgáltatni stb. Indokok : Annak előre bocsátása mellett, hogy felperes kereseti követelését válasziratában 12320 forintra leszállította, az alperest ezen összeg . . . megfizetésében elmarasztalni . . . kellett. Mert a per során kihallgatott dr. B. Sándor, E. Jakab, D. Ármin, P. Mór József és B. Oszkár tanuknak hittel megerősített teljesen egyező vallomása által minden kétséget kizárólag igazolva lett azon felperesileg a keresetben állított ténykörülmény, hogy R. Ignácz alperes 1880. aug. 13-án az alperes hitelbank helyiségében megjelent és O. Gusztáv volt hitelbanki igazgató előtt kijelentette, hogy annyiban, a mennyiben a felperes hitelbank 1884. aug. 16-ig" N. Samu hitelbanki adós ellen semminemű joglépéseket tenni nem fog, ennek, t. i. N. Samunak a hitelbanknál levő összes tartozásait és pedig nemcsak annak elfogadói, hanem kibocsátói és forgatói váltó aláírásain alapulókat is 1880. aug. 16-án személyesen a hitelbanknál készpénzzel kiegyenlíteni, illetve kifizetni fogja és mert a felperes hitelbank az alperes ezen szóbeli Ígéretének illetve lekötelezésének az igazgató tanács ban történt megvitatása után azt elfogadta, az alperesnek a 3 napi haladékra vonatkozó feltételébe maga részéről beleegyezett, az ezen elfogadásáról illetve beleegyezéséről az alperest O. Gusztáv igazgatója által nyomban értesítette; és végül mert a felperes hitelbank az alperes által tett feltételnek alperes saját beismerése szerint csakugyan megfelelt és N. Samu ellen a kikötött határnapig semminemű joglépéseket nem tett. Ezen teljesen bebizonyított tényállás mellett kétségtelen, hogy az alperes N. Samunak összes elfogadói, kibocsátói és forgatói aláírásaiból kifolyó váltótartozásait, a melyekkel a felperes hitelbank N. Samu ellen 1880. aug. 13-án bírt, a fent bizonyított és a hitelbank által elfogadott lekötelezése alapján 1880. aug. 16-án készpénzzel kifizetni köteles volt. Ezzel szemben az alperesek a perben felhozott összes kifő-