Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XI. kötet (Budapest, 1885)

5/ tartozik alperes ... a fenérintett 5992. hr. sz. a. fekvöségre nézve a tulajdonjog bekeblezésére alkalmas adásvevési szerződést felpe­res javára kiállítani, stb. Indokok: Megítélendő volt a póteskü felperesnek a pts. 236. §-ához képest, mert a kihallgatott B. János és B. Juli tanuk, habár a peres ingatlan eladásakor a vételösszeg nagyságára hatá­rozottan nem emlékeznek is, azt azonban, hogy a szerződés való­ban megköttetett, és hogy ezen szerződés, valamint az ez alapon történt fizetés a kérdéses ingatlanra vonatkozott, különösen elől­nevezett tanú minden kételyen felül határozottan állítja, sőt hogy a szerződés megkötésekor, a mi első tanú házánál történt, valami fizetésre még a második tanú is emlékezik, valamint azon figyelmeztető szavakra is, melyeket felperes intézett alpereshez az átadott pénzre vonatkozólag, t. i. nehogy azt valami legénynyel könnyelmüleg elköltse, mely tanúvallomások annál is inkább valók­nak tartandók, minthogy azokra alperes észrevételeket sem tett. De megítélendő volt a póteskü felperesnek még azért is, mert ö a peres ingatlant a vétel óta folyton és háboritlanul bírván, ezen birtoklás ellen alperes, daczára, hogy időközben nagykorúvá lett, mind ez ideig sem kifogást nem tett, sem pedig nagykorúvá válta után egy év alatt a kérdéses szerződést nem vonta vissza; mi által kötelezőnek ismerte el magára nézve is a fenebbi fekvöségre vonatkozólag közte és felperes közt létrejött s viszteherrel kötött szerződést ; de végül a jogi vélelem is a békés birtoklás mellett harczolván, alpeiest a pts. 236. §-a szellemében a kereset értel­mében ... feltételesen marasztalni kellett, stb. (1884 január 17. 10283. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: . . . Felperes keresetével fel­tétlenül elutasittatik, stb. Mert felperes arra alapítja keresetét, hogy alperes 1878. év folyama alatt a neki örökségbe jutott és a dunaföldvári 759. sz. tkvben 5992. hr. sz. a. felvett két vékás nagyságú földjét 70 frt vételárért eladta, ennélfogva alperest ezen adásvevési szerződés­nek Írásbeli kiállítására kötelezni kéri. Minthogy azonban alperes a V. alatt csatolt anyakönyvi kivonat szerint 1878. évben még kiskorú volt és mint ilyen az 1877: XX. tcz. 2. §-a szerint atyai hatalom vagy gyámság alatt állván, a körülirt ingatlanja az idézett

Next

/
Thumbnails
Contents