Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VIII. kötet (Budapest, 1884)
56 Nem lehetett azonban a t.-nánai 627. sz. tjkvben felvett 8/s telek egész értékét ajándékozásnak tekinteni azért: mert a D. alatti, az 1868: LIV. tcz. 167. §. kívánalmának megfelelő alakban kiállított okirat ellenében annak tartama valótlanságát felperes tartozott volna bizonyítani, a mi pedig meg nem történt. Ugyanis P. és T. Mihály tanuk csak azt igazolják, hogy jelenlétükben fizetés nem történt, mi egyátalában nem zárja ki azon lehetőséget, hogy az 1600 frt vételár a nevezett tanuk jelenléte nélkül valóban kifizettetett; ezenfelül P. Mihály a D. alatti okirat kiállításánál jelen sem lévén, legalább jelenléte az okiratból ki nem tűnvén, vallomása az okszerű következtetésre sem nyújt kellő alapot; T. Mihály tanú vallomása pedig, mint egyes tanúé, felperes az okirat kiállításánál jelen nem lévén, pótesküvel teljes bizonyítékra ki nem egészíthető; és mert azon körülmény, hogy az adásvételi szerződés gyámhatóságilag jóvá nem hagyatott, illetőleg az gyámhatósági jóváhagyás alá nem terjesztetett, csak annyiban bírna fontossággal, a mennyiben a szerződésnek a kiskorúakra vonatkozó érvénytelensége kérdés tárgyát képezné, és ez esetben is, ezen kifogás a kiskorúak érdekében lenne érvényesíthető; de a szerződésben foglalt tényekre, különösen az abban szereplő önjogu egyének tényeire mi befolyással sincs. Alpereseknek azon kifogása, hogy felperes örökségére az apa életében férjhezmenetelekor és azután kielégíttetvén, törvényes osztályrészt követelni jogosítva nem lenne, figyelembe vehető nem volt: mert azt, hogy felperes öröklési igényéről valaha lemondott volna, alperesek sem állítják, azt pedig, hogy mi módon és mily értékek átadásával lett kielégítve, elő sem adták. Ennélfogva tekintve, hogy azon körülmény, ha vajon felperes örökségére nézve ki van-e elégítve ? a kielégítés módja és az adott értéknek az örökség értékéhez való arányosításából megbírálható jog- és nem ténykérdést képez: a kielégítésre vonatkozólag kinált és felperes által elfogadott főeskü általi bizonyítást alkalmazásba venni nem lehetett. Igaz ugyan, hogy felperes nem vonta kétségbe, hogy apjától kiházasitást nyert, de miután ezen kiházasitás értéke és misége meg sem említtetett : az ily czimen nyert érték sem a törvényes osztályrész kiszámításául szolgáló vagyon értékéhez hozzászámítható-