Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VIII. kötet (Budapest, 1884)
354 alapját képező jogügylet vagy hivatalos cselekmény után, a birói végzésnek illetékszabás végett történt bejelentése napjától 5 év alatt ki nem rovatik, illetőleg a kiszabott illeték behajtása 5 év alatt nem szorgalmaztatok ; már pedig a felebbezett illeték alapját képező 1879. évi 4455. sz. a. telekkönyvi végzés illetékszabás végett, a hivatalból kiküldött bélyeg-szemlebizto? által, 1883. évi március i-én jelentetett be, s igy elévülés esete nem forog fen. A m. kir. pénzügyi közigazgatási bíróság: A szatmári magy. kir. pénzügyigazgatóságnak 1884. évi január 6. 53334/883. sz. a. hozott végzését, az abban foglalt indokokból, helybenhagyja. 213. Midőn elhalt nő hagyatéka, hátramaradt kiskorú örökösök érdekében tartott hagyatéktárgyalás alkalmával a gyámhatóság beleegyezése mellett az életben maradt férjnek, nem végrendelet alapján, hanem egyszerű hivatalos intézkedésből bár haszonélvezet czimén, kiskorú örökösök nagykorúságának elértéig, oly kötelezettség mellett adatik át, hogy a hagyatéki vagyon jövedelméből, a hagyatéki terheket kielégiteni, a kiskorú örökösöket nevelni, ruházni és eltartani tartozik, de a férj javára a haszonélvezet telekkönyvileg biztositva nem lesz : ily esetben az özvegy férj terhére az illeték-törvény és szabályok 85. és 86. §§-ainak alkalmazásával, a haszonélvezet után illetéket megállapitani nem lehet. (1884 május 27. 717. sz. a.) A budapest-budai m. kir. pénzügyigazgatóság: Miután az 1883. évi augusztus 27-én felvett tárgyalási jegyzőkönyvben, mely Pest-Pilis és Solt-Kis-Kun-megye árvaszéke által 1883. évi 17148. szám alatt jóváhagyatott, folyamodó részére a haszonélvezeti jog világosan fentartatott és biztosittatott, miután folyamodó mivel sem igazolta azt, hogy ezen haszonélvezeti jogot tényleg nem élvezte, sőt hogy az telekkönyvi biztosítást nem nyert volna: ennélfogva szemben a tárgyiratokkal, és a puszta állításokra fektetett kérelemmel, elutasítandó volt.