Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VIII. kötet (Budapest, 1884)

348 találtatott. Azon kifogása folyamodónak, hogy a kérdéses illeték alapját képező leszámitoló-jegy, az I88I:XXVI. tcz. 6. §-a értel­mében csak 5 kros bélyeggel lett volna ellátandó, figyelembe nem vehető, mert a kérdéses bélyeg-csonkitás még 1874. évben történ­vén, ennek elbirálása is az akkor érvényben álló törvény értelmé­ben volt megejtendő. A 380 frt felemelt illeték azonban töröltetni határoztatik. A m. kir. pénzügyi közigazgatási bíróság: Az igazgatóság vég­zését megváltoztatja, és a kivetett s fentartott 190 frt bélyeg-ille­téket 5 krra mérsékli s a többi törlését elrendeli. Indokok : A hivatalos leletben nyugtának nevezett, szövege szerint azonban leszámolási jegyet képező irat, a bélyeg- és ille­tékek iránti törvények és szabályok 1868. évi összeállításához csa­tolt illetéki díjjegyzék 84. B. 2. pontja értelmében 5 kros illeték alá esik; mert ugyanezen pont 2. bekezdése szerint, a 101. tétel aj pontja alatt megállapitot illeték alkalmazásának helye csak akkor van, ha kiegyenlített számlák bírósághoz, vagy valamely közpénztárnál nyugtatvány helyett nyújtatnak be; a megleletezett irat pedig a hivatalos lelet tanúsága szerint, az alperesi viszon­válaszhoz mellékletként, és ig\ nem mint nyugtatvány csatol­tatott. A 101. tétel a) alatti II. fokozatban megállapított illeték alkalmazásának, ettől eltekintve azonban már azért sem lehet helye, mert ezen tétel 1. jegyzete értelmében, a fizetés felvétele, a főügy­let felőli okirat, vagyis a váltó szövegében bizonyittatván, a meg­leletezett irat, még akkor is, ha az vétbizonyitványnak tekintetnék, mint ilyen szintén nem lehet tárgya a II. fokozat szerinti ille­téknek. Ezekhez képest az illeték 5 krra volt mérséklendő, felemelt illeték alkalmazásának helye nem lévén, minthogy a bélyeg-cson­kitás 1874. évben követtetvén el, a felemelt illeték már elévült. Ezen 5 kr. illeték fizetésére pedig felfolyamodó czég volt kötelezendő, mert egyrészt a hivatalos lelet tanúsága szerint a megleletezett irat a cég aláírásával volt ellátva, a mi pedig a fizetéskötelezettséget feltétlenül megállapítja; másrészt maga a felfolyamodó által becsatolt másolat szerint, azon a czég nyomta­tásban meg van nevezve.

Next

/
Thumbnails
Contents