Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VIII. kötet (Budapest, 1884)
157 lehet helye, a hol a végrehajtás még folyamatban van, illetőleg az ily kereset csak a végrehajtás folyama alatt nyújtható be a végrehajtást elrendelő bírósághoz. Kitűnik ez a fenhivatkozott törvény 40. §-ának c) pontjából és az ezután következő bekezdésből is, mely szerint a végrehajtás alá került fél által a végrehajtás megelőzése szempontjából önként kifizetett követelésre a végrehajtás csak akkor rendelhető el a végtárgyalás megszüntetését jogerejüleg kimondó Ítélet alapján, ha ezen Ítélet a végrehajtás megszüntetése iránt halasztó hatálylyal nem biró, tehát a végrehajtás folyamatban léte alatt benyújtott kereset alapján hozatott, de ez esetben is csak akkor, ha a kielégítés a bíróság közbejöttével vagy a kiküldött előtt a végrehajtási eljárás alkalmával történt. Miután pedig felperesek jelen keresetükben maguk is azt adják elő, hogy a végrehajtási összes követelést a végrehajtási végzés folytán ezen végrehajtást megszüntető keresetük benyújtása előtt maguk önkényt a bíróság közbejötte nélkül a visszaperlekedési joguk fentartása mellett már lefizették ; tehát ezen lefizetés által a végrehajtás már önmagában ezen kereset benyújtása előtt megszűnt. Ezek folytán felperesek az általuk már kifizetett összeg visszaitéltetését végrehajtás megszüntetési kereset utján többé nem érvényesíthetik, stb. A budapesti kir. ítélő tábla : A járásbíróság ítéletének . . . azon része, mely szerint felperesek keresetükkel elutasittattak, . . . megváltoztattatik és köteleztetik alperes . . . tűrni, hogy a nagykőrösi kir. járásbíróságnak 1881. évi május 10-én 1509. sz. a. kelt végzésével 1500 frt tőke stb. erejéig felperesek ellen alperes javára elrendelt végrehajtás megszüntettetik, stb. Indokok : Annak előre bocsátása után, hogy a felperesek a keresetben érintett 1643 frt 30 kr. visszatérítése iránti kérelmüktől a tárgyalás folyama alatt elállván, befolyással többé nem bír, a jelen perben azon vitás kérdés kiderítése, vajon már néhai B. György hitelező életében elégitették-e ki felperesnek a kérdés alatti tartozásukat és annak megjegyzése mellett, hogy valamely végrehajtás megszüntetése iránt a kereset az 1881 : LX. tcz. 3. §-a értelmében, az abban foglalt feltétel fenállása mellett az előirt esetekben, tekintet nélkül a végrehajtás foganatosítására indítható ; ennélfogva a kereset azért, mivel a végrehajtás, melynek megszüntetése kéretik, tényleg folyamatban nincs, el nem utasítható, az