Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VII. kötet (Budapest, 1884)
76 bűntett kísérletének gyanúja miatt, továbbá K. Péter, B. József és K. Zsigmond a jelzett csalási bűntettben való részesség gyanúja miatt vád alá helyeztetni rendeltetnek, stb. Indokok : A vizsgálati iratok tanúsága szerint K. Miklós ügyvéd B. Gyula által azzal vádoltatik, miszerint ötet arra kérte fel, hogy a mennyiben közeli rokonainak nagyobb kölcsönt akar nyújtani, adná nevét át, hogy azt hitelezői minőségben szerepeltesse, B. ebből magára semminemű hátrány származását nem látván, mint rendszerinti ügyvédének, nevét szerepeltetni átengedte, azonban K. Miklós ezen belé helyezett bizalommal visszaélt, mennyiben rokonaival az ő megkárosítására összejátszott nemcsak, hanem még ezen s 1S76. aug. 30-án 604 frtról kelt B. Gyula javára K. Zsign ond által elfogadott közjegyzői okmánynak K. Péterre történt átruházása alkalmával nevét meghamisította S midőn az ezen kölcsönről kiállított okmányok B. Józsefre történt átruházását tőle kicsalta, K. Zsigmond neve alatt őtet 797 frt 28 kr. erejéig perrel megtámadta, s ezzel jogtalanul megkárosítani akarja, minélfogva K. Miklóst, mint tettest, okmányhamisitás és csalás miatt, K. Zsigmond, K. Péter és B. Józsefet mind segédeket büntettetni kéri. K. Miklós tagadja, mintha a B. Gyula javára kiállított 604 frtos követelés a.í ö tulajdona lett volna, mennyiben azzal K. Zsigmond még B. Gyula apjának volt adósa; tagadja, hogy ő ezen okmánynak K. Péterre történt átruházása alkalmával, az átruházási nyilatkozatot előttemező tanuk neveit, valamint a B. Gyula nevét hamisította volna, sőt állítja, miszerint arról, hogy ezen okmány K. Péterre átruháztatott volna, tudomással sem birt. K. Péter előadja, miszerint ő a K. Zsigmond által elfogadott és B. Gyula részére kiállított okmányban foglalt 604 frt követelést B. Gyulától vette át négy szem közt s midőn B. Gyula neki az okmányt átadta, azon már az átruházási nyilatkozat rajta volt, sőt mivel a nyilatkozat tanukkal nem volt elöttemezve, annak elöttemeztetése végett B. Gyula az okmányt elvitte s kevés idő múlva azt elöttemezve hozta vissza. K. Zsigmond előadja, miszerint a kérdéses okmányban foglalt 604 frttal ő B. Gyulának tartozott s ezen összeg nagy részével még a B. Gyula apjának volt adósa, ezen okmányban foglalt összegre ö K. Miklóstól semmit sem kapott.