Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VI. kötet (Budapest, 1884)
46 23Azon körülmény, hogy felperes nem valamennyi érdekelt fél ellen irányította a keresetet, nem szolgálhat akadályul arra nézve, hogy a kereset érdemileg elbiráltassék; mert felperes nem kötelezhető arra, hogy ki ellen érvényesítse vélt jogát és ki ellen intézze keresetét, és mert a perbeli itélet úgyis csak a perben álló felekre lévén kötelező, az által perben nem álló harmadik személyek jogai érintve nincsenek. (1883. ápril io._6899- sz. a.) A sátoralja-ujhelyi kir. törvényszék Kiss Ödo n ügyvéd által képviselt Sz. Tamásnak mint v. b. Sz. László csődtömeggondnoka felperesnek Pekáry Gyula ügyvéd által védett Sz. Lajos és neje elleni örökrész kiadása iránti perében következőleg itélt: Felperes csődtömeg alperesek elleni keresetével elutasittatik. Indokok: Felperes részéről beismertetik az, hogy 6 ágbeli örökösök vannak, mi azonban a hivatalból csatolt hagyatéki ügyiratokkal is igazolva van, ezen 6 ágbeli örökösök ugyancsak a hagyatéki iratokból kitünőleg n. Sz. Annának férje B. Károly gyámgondnoksága alatti kiskorú gyermekei maradtak; keresetét mind a mellett, a nélkül, hogy a hagyatéki vagyon felett az örökösök osztályrésze tekintetében jogérvényes osztályegyességet, a vagy tekintve azt, hogy az izenként öröklő kiskorúak tekintetében gyámhatósági jóváhagyás mellett illetékes bírósági határozatot mutatna fel, négy ágbeli örökös mellőzésével az egy ágbeli Sz. Lajos ellen indítja keresetét á nélkül, hogy felperestársul a többiek mint beavatkozók fellépnének, minthogy pedig az örökrész iránti perek csak az öröklésre igényt tartó minden felek meghallgatása mellett lévén elintézhetők, azok, kik ezek közül felpereshez csatlakozni és vele közösen a pert megindítani nem kívánnák, alperesként idézendök perbe, felperes részről az, hogy örökhagyónak hagyatéka iránt több igénylők vannak, nemcsak alperesileg idézettek, de a hagyatéki ügyiratokkal igazoltak és beismertetvén, a felperesi keresetet el kellett utasítani . . . A bpesti kir. ítélő tábla : Az első bíróság ítéletének megváltoztatásával kimondatik, hogy ezen per érdemileg elbírálható ;