Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VI. kötet (Budapest, 1884)

149 érő bundát illetőleg a btk. 355. §-ába ütköző és a 356. §. szerint minősülő sikkasztás bűntettének vádja alól felmentetik s bűnös­nek találtatik a S. Gyula kárára 56 frt értékű 10 darab aranyat illetőleg a btk. 379. §-ába ütköző és a 384. §. szerint minősülő csalás vétségében és e miatt ugyancsak a btk. 384. §-a alapján 6 havi fogházra s a 338. és 57. §. rendelkezéséhez képest további két évre hivatalvesztés és politikai jogainak felfüggesztésére Ítéltetik. Indokok : A végtárgyalás folyamán panaszos S. Gyula elő­adása és vádlott R. Lajos saját beismerése által igazoltatott, hogy vádlott f. é. január i-én a kassai vasúti indóházból, mig Eper­jesből jövet, a Budapest felé induló vonatra várakozott, az indó­házból panaszosnak, a n. 51. szám alatti czédulát küldötte be, melyben attól azon ürügy miatt, hogy sürgősen Budapestre kell utaznia, néhány napra 40 frtnyi kölcsönt kért. Ezen levélke folytán panaszos egyéb pénz hiányában félre­tett 10 darab aranyat véve magához, személyesen kereste fel a pályaudvar perronján vádlottat, ki ott azzal jött eléje, hogy a budapesti törvényszék bizonyos R. Lajos nevü egyént köröztet, kinek személyleirása véletlenül rá illik s kivel ép ez okból most azonosítják, hogy ez ügy tisztába hozatala végett, jogtudósok taná­csára személyesen siet Budapestre és hogy tartva attól, miként nála levő útiköltsége kevés leend, kéri a kölcsönösszeget, mit néhány nap múlva haza érkezése után visszafizetend. Miután ezen előadás után panaszos a 10 db aranyat köl­csönkép vádlottnak átadta, ez egy III. oszt. kocsiba szállott és az ott melléje helyezkedő csendőröket útitársainak nevezte, kikkel útjában állítólag igen kedélyesen társalog, a kik közül az egyik Miskolcz tájára, a másik vele Budapestre utazik, hogy mert Eper­jesről máshová helyezték át, megmaradhatását kieszközölje. Felsorolt körülmények között S. Gyulától kölcsönvett 10 db aranyat illetőleg, minthogy vádlott, ki mint letartóztatott egyén fegyőr által kisértetett Eperjesről Budapestre, magát magánutazó­nak adta ki s panaszost ekként hamis előadásával tévedésbe ejtette, azt a kölcsön átvétele után is, hogy megtarthassa, t. i. hogy pana­szos a valót megtudhatva az adott kölcsönt rögtönösen vissza ne vehesse, a fegyőrre vonatkozó álelőadásaival egész elutazásáig

Next

/
Thumbnails
Contents