Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VI. kötet (Budapest, 1884)

ifit' 80 45­Apasági perben ha alperes a nővel való nemi közösülést beismerte, ezen alperesi beismerés mellett a nő nem köte­lezhető az iránti esküre, hogy ő nemileg nem közösült másokkal; ily körülmények az exceptio plurium concu­bentium egyátalában nem vehető figyelembe. (1883. szeptember 5. 902. sz. a.) A székesfehérvári kir. törvényszék Dr. Rajner Gyula ügyvéd által képviselt K. Ádám mint Anna nevü kiskorú leányának gyámja felperesnek Nagy Ignácz ügyvéd által képviselt L. János alperes ellen apaság megállapítása és gyermektartás iránti peré­ben következőleg itélt: Felperes K. Anna által 1877. évi augusztus 10-én szült és Mária névre keresztelt leánygyermekre vonatkozólag alperes apasága bíróilag megállapíttatik, s ennek folytán alperes köteleztetik, stb. Indokok: Alperes maga sem állítja, hogy felperes a per­beli gyermek szülését megelőző nemzési időközben rajta kivül mással is nemileg közösült volna, erre nézve pedig alperes beis­merésben van, ezekhez képest tehát a kizárólagos nemi közö­sülés megállapítására irányuló kínált és elfogadott főeskünek alpe­res által vitatott szükségessége a jogi alapot nélkülözvén, a főeskü mellőzésével alperesnek apaságát megállapítani kellett . . . A budapesti kir. ítélő tábla: ... a kir. törvényszék ítélete . . . vonatkozó indokolásánál fogva helybenhagyatik. A magy. kir. Curia : A másodbiróság ítélete helyben­hagyatik, stb. Mert alperes azt, hogy felperesnek leányával K. Annával a fogamzási időszakban nemileg közösült, határozottan nem tagadta: sőt midőn felperesnek nevezett leányát arra nézye, hogy ez a szü­lést megelőző tíz hónap alatt alperesen kivül nemileg senkivel mással nem közösült, főesküvel megkínálta, ezen szövegezés által is, a nevezett leánynyal való nemi közösülést beismerte, mely alperesi beismerés mellett, felperesnek leánya az iránti esküre nem kötelezhető, hogy ő nemileg nem közösült másokkal ; de meg ily körülmények között az exceptio plurium concubentium egy­átalában véve sem vétethetett figyelembe.

Next

/
Thumbnails
Contents