Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VI. kötet (Budapest, 1884)

78 változott, mikép a keresetbe vett 2000 frtnak egyszerre való lefize­tésére alperest teljesítettnek lehetne tekinteni, épen nem igazolta. Ily körülmén}- igazolása pedig nemcsak azért szükséges, hogy a követelés lejáratát jogvédelem utján megállapítani lehessen, hanem azért is, mert az A., illetőleg C. alatti okirat szerint alperes első sorban részletenként való fizetést igért, mi rá nézve tagadhatlanul előnyösebb is mint az egyszerre való fizetés, a mit felperes köve­tel s a minek az A. alatti kiállitásakori állapotánál tagadhatlanul kedvezőbb állapot lehet előfeltétele. De ezen felül felperes keresetében a követelt összegnek az A. alattiból hiányzó jogcziméül egyenesen kölcsönüzletet állit; s ennek daczára a kölcsönösszeg leszámolására nézve alperes által viszonválaszilag neki kinált főesküt, ugy a mint kináltatott, még sem fogadta el, elfogadta végiratában csak módosítással, ugy hogy a C. alatti kötvényben foglalt 2000 frtot részben kisebb-nagyobb összegekben s különböző időben alperes kezeihez leolvasta, rész­ben alperes adósságai s szükségletei fedezésére fordította; mi­által, miután a készpénzül leolvasott összegeket számszerűleg meg sem határozta, a kezdetben pusztán kölcsön czimén követelésbe vett összegnek ujabb jogczimet adván, keresete jogalapját lénye­gesen s akkor változtatta meg, a mikor ezt az 1868: LIV. tcz. 68. §-a értelmében tennie már nem lehetett. Mindezeknél fogva, stb. A budapesti kir. itélő tábla: A kir. törvényszék Ítéletének megváltoztatásával alperes köteleztetik a kereseti 2000 frt tőkét felperesnek megfizetni, stb. Mert az, hogy a kereset alapjául vett C. alatti kötvénynek egész szövegét maga az alperes irta, ennek tagadása ellenében a megtartott szakértői szemle utján perrendszerüleg bebizonyíttatott; minthogy tehát ezen kötvények kitétele szerint alperesnek a fel­peres 2000 frtot 6% kamatra visszafizetési kötelezettség mellett kölcsönzött, azonban, hogy kötelezettségének bármi részben is eleget tett volna, nem is állítja, ugyanaz a kölcsön vett tőke ösz­szegnek és kamatainak megfizetésére kötelezendő volt. A köt­vényben foglalt azon feltétel, hogy a visszafizetés akkor lesz tel­jesítendő, mihelyt alperesnek körülményei azt megengedik, mint határozatlan, a felperest keresetének ezuttali érvényesítésében nem

Next

/
Thumbnails
Contents