Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VI. kötet (Budapest, 1884)

72 kereskedők ellenében 10 évi időtartamra terjedvén ki, a mennyi­ben alperesek jelen perben mint n. W. Chaim volt kereskedői jogutódai szerepelnek és a peressé vált bejegyzések keltétől szá­mítandó io évi időköz a kereset beadásáig le nem telt, a kér­déses számlát a hivatkozott 31. §. értelmében fél bizonyítékul venni s annak kiegészítése végett az 1868: LIV. tcz. 236. §-ához képest felperes czégnek az ítélet rendelkezési részében körvona­lozott pótesküt annál is inkább meg kellett ítélni, mert alperesek a követelés kifizetését mivel sem igazolták s mert a C. alattiban ezen követelés mint a hagyatékot terhelő tartozás lett kitüntetve. ' A budapesti kir. ítélő tábla : Az eljáró első bíróság ítélete . . . oly változtatással, hogy a felperesnek megítélt póteskü leté tele esetére alperesek mindegyike a többivel egyetemlegesen ugyan, de csak a 3. sz. a. osztályegyességben megállapított örökrészének a C. alatti leltárban kitüntetett értéke erejéig s illetve a m.-szi­geti 101. sz. tjkben 145 hr. szám a. és a m.-szigeti 1536. sz. a. tjkvben felvett ingatlanokra vezetendő végrehajtás terhe mellett köteleztetik a kereseti összeget és járulékait felperesnek meg­fizetni, stb. Indokok : Az örökhagyó tartozásaiért az örökösök öröksé­gük erejéig egyetemlegesen lévén kötelezve, azon körülmény, hogy W. Chaim egyik örököse W. Bernát, illetve ennek örökösei a perbe be nem idéztettek, a megidézett alperesek elmarasztalásá­nek útjában nem állt. Az A. alatti könyvkivonat bizonyító ereje az első bírósági ítéletben e részben felhozott helyes indokok sze­rint el nem évült és igy miután alperesek azt, hogy n. W. Chaim felperessel üzleti összeköttetésben állott, annál árukat hitelben vásárolt, beismerik, a bizonyítás tárgyát tehát csak a megrendelt áruk mennyisége és értéke képezi, felperesnek a követelés való­disága igazolására könyve mellé a póteskü helyesen lett meg­ítélve. A póteskü letétele esetére alperesek csak a 3. sz. alatti osztályegyességben megállapított örökrészeiknek a C. alatti lel­tárban kitüntetett értéke erejéig ugyan, de egyetemlegesen voltak elmarasztalandók, mert az osztály megejtése után az örökösök mindegyike az örökhagyó tartozásaiért örökös társaival egyetemle­gesen ugyan, de csak a nyert örökség értéke erejéig felel. Nem vétethetett fig\elembe alpereseknek azon különben sem

Next

/
Thumbnails
Contents