Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VI. kötet (Budapest, 1884)

62 lag a kötött jogügylet is adásvevés gyanánt elbírálandó, alperes­nek a kereseti ingók kiadására történt köteleztetését még is hely­benhagyni kellett, mert úgy az A. alatti szerződés 4. pontja, mint alperesnek F. és K. alatti levelei által be van bizonyítva, hogy az ingók tulajdonjogának alperes által leendő megszerzése azon feltételtől lett függővé téve, hogy alperes a vételár-fedezetül átadott váltókat lejáratkor mind beváltsa, mi hogy nem történt, alperes maga is beismerte. A váltók fedezetül adatván, átadásuk fizetés­nek nem tekinthető. Minthogy azonban felperes a szerződés fel­bontását szorgalmazza, ily esetben pedig átalános jogi elv sze­rint mindegyik szerződő fél azt, a mit a másik szerződő féltől kapott, annak visszaadni köteles, minthogy továbbá ezen szabálytól csak annyiban van helye eltérésnek, a mennyiben adott foglaló, bánat­pénz, vagy kötbér kikötése fenforog, ilyenekről azonban az A. alatti szerződés nem intézkedik, minthogy végre felperes ezen 500 frt iránt követelést más jogczimen nem támasztott, ennélfogva felperest a vételár-részletül kapott 500 írtnak visszafizetésére és az alperes álta.1 kiállított felperes saját előadása szerint 5354 frtról szóló és még jelenleg felperes kezei közt levő 4 db. váltónak vissza­adására kötelezni kellett. A m. kir. Curia : A másodbiróság ítélete, a mennyiben alpe­res a keresetileg követelt gőzmozdony, gőzcséplő, tűzi fecskendő és hévér átadására, más részt felperes 4 darab 5354 frtról szóló váltónak átadására köteleztetett, indokainál, úgy a vonatkozó első bírósági indokoknál fogva helybenhagyatik ; a mennyiben pedig felperes a kereseti ingók átvételekor alperesnek 500 frt tőkét fizetni köteleztetett, megváltoztattatik és e részben is és igv telj­tartalmulag az elsőbiróságnak ítélete, vonatkozó indokolásánál fogva jelesen azért hagyatik helyben, mert a szerződő felek a szerződés nem kellő módon való teljesítése esetére kártérítésül bizonyos összeget kiköthetnek, ily kikötést tartalmaz az A. alatti szerződés 4. pontja is: e szerint tehát az alperes által kifizetett 500 frt jelen esetben kötbérnek tekintendő, mely felperesnek annyival is inkább megítélendő volt; minthogy alperes F. alatti levelében maga is mondja, hogy a gép használat folytán értékében jelentékeny csök­kenést szenvedett s így a fenti megtéritési összeg túlságosnak épen nem tekintethetik.

Next

/
Thumbnails
Contents