Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam V. kötet (Budapest, 1883)
46 zodés, hanem mint elbocsátó levél alá irták oda neveiket a kérdést s szerződésre, mely körülmény nevezettek alsófoku műveltségével s az irásbani járatlanságuk által is elfogadható módon tanúsítva van, minélfogva stb. A bpesti kir. itélö tábla : A kir. tszék Ítélete a btk. 92. §-ára történt hivatkozás elhagyásával s e helyett a btk. 20. §-ára való hivatkozással, indokainál fogva helybenhagyatik. A magy. kir. Curia: Tekintve, hogy a vizsgálat és végtárgyalás adatai szerint M. Ferencz vádlott 1862. évi aug. hó 28-án hamis adásvevési szerződést készített, illetőleg készíttetett s azt arra használta fel, hogy az egyházaskeszői 17. sz. tljkőnyvben a K. Imréné M. Julianna nevén állott ingatlant illetőleg a tulajdonjog vádlottra kebeleztetett ; tekintve, hogy ez által vádlott szándékosan közreműködött arra, hogy a nyilvánkönyvbe valótlan tény vezettessék be, még pedig azon czélból, hogy magának jogtalan hasznot szerezzen; tekintve, hogy az ekként körülirt cselekmény a büntető törvkv két rendelkezését sérti, ugy hogy az egyik szempontból a 40. §-a alá, másik szempontból azonban a 400. §. második bekezdésében meghatározott bűntett fogalma alá esik ; tekintve, hogy a cselekmény e kettős minősége folytán azon kérdés : vajon a btk. 95. §-a vagy annak 96. §-a és ez utóbbi folytán a büntetés emelésére vonatkozó további rendelkezések alkalmazandók-e ? ugy a minősítés valamint a büntetés tekintetében lényeges kérdést képez ; tekintve, hogy az ügy állása szerint, a büntetendő cselekmény czélját, a fen megjelölt ingatlan tulajdonjogának csalárd uton vádlott részére való megszerzése képezte és hogy e czél elérésére, a hamis okirat készítése előzetes cselekedet volt, melynek a telekkönyvi rendtartás szerint, a bekebelezés iránt kérvényt annál inkább, tehát a bekebelezést megelőznie kellett; tekintve, hogy ezek folytán, a hamis okirat készítése és ezen hamis okirat tartalmának a nyilvánkönyvbe való bejegyeztetése, a bűnös uton elérni szándékolt eredmény által egységbe foglalt, de a telekkönyvi rendtartás szerint is mellőzhetlenül öszszefüggö elemei voltak egy és ugyanazon bűnös czélnak ; annak ugyanis, hogy a kérdéses ingatlan a valódi jogállapotnak meg nem felelő telekkönyvi bejegyzés által a törvényszerű tulajdonos jogi birtokából kivétessék s vádlottnak birtokába juttattassék ;