Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam V. kötet (Budapest, 1883)
. . . sz. ingatlanok fele részére felpereseknek tulajdonjoga öröklési jogczimen megállapíttatik, stb. Indokok: Felperesek a per adatai által bebizonyították, hogy felmenő és leszármazó örökös hátrahagyása, valamint végrendelet nélkül 1879. május 30-án elhunyt B. Jónásné szül. B. Zsuzsannának vérszerinti legközelebbi rokonai. A póttárgyalás alkalmával AA—EE. alatt becsatolt teljes hitelt érdemlő okiratokkal pedig minden kétséget kizárólag begyőzték, hogy örökhagyó alperessel fenállott házasságának tartama alatt felperesekkel közös törzstől 94Q frtot öröklött, a periratokhoz c satolt és alperes által nem kifogásolt leltár szerint pedig hátrahagyott összes javai 258 frt értéket képviseltek. Minthogy pedig a túlélő házastárs csak a szerzeményi javak öröklési rendében előzi meg az örökhagyó oldalági rokonait, szerzeménynek azonban csak az öröklött vagyon értékét túlhaladó érték tekintendő; ennélfogva a kérdéses ingatlanok tulajdoni joga a keresetlevélben kijelölt arány szerint felperesek részére, daczára annak, hogy azon ingatlanok az alperesseli házasság tartama alatt szereztettek, megállapítandó volt; mert a fentebb előadottakból kétségtelen, miként azon ingatlanokban örökhagyónak felperesek ágáról öröklött vagyona van befektetve, a melyre nézve az ideiglenes törv. szabályok 10. §-a értelmében az öröklési jog őket illeti. Mindezekhez képest, stb. A magy. kir. Curia : A budapesti kir. itélő tábla ítélete a per érdemében helybenhagyatik, stb. Indokok: Azon érték erejéig, melyet az örökhagyó apjától, B. Sándortól öröklött, felperesek csak ugy igényelhetnének örökséget, ha kimutathatnák, hogy azon érték B. Sándorra is az Ő fölmenőitől, felperesek közös törzsétől szállott volt. Mert az oldalági rokont csak képviseleti jogon illeti az örökösödési jog s felperesek ezen joga nem terjedhetvén tovább, mint saját általuk képviselt felmenőik joga, az alperes hitvestárssal szemben nem követelhetnének ők örökséget oly vagyonból, mely felmenőikre, ha életben volnának, törvény szerint nem szállna vissza, hanem irányukban is jogilag szerzeménynek volna tekintendő s mint ilyen hitvestársi öröklésnek képezné tárgyát. Felperesek azonban nem mutatták ki, hogy azon érték, mit az örökhagyó apjától