Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam V. kötet (Budapest, 1883)

22 1 ható veszély tudatában a vaspálya vágányán, alapján, vagy moz­donyon, esetleg a vaggonon vagy pedig e tárgyak valamelyik alkatrészén oly változtatást eszközöl, hogy az ezáltal megváltozott állapotba hozott tárgynak vagy állaga lesz roszabb, vagy pedig rendeltetésének többé nem felel meg, esetleg a vaspályavonat veszélyeztetését okozza ; tekintve, hogy az esetben, ha ily megváltoztatás nem jött létre, az ettől a törvény világos kijelentése szerint feltételezett bűntett sem jöhetvén létre: a közveszélyü megrongálás befejezett büntette nem lehet megállapítva; tekintve mindazonáltal, hogy a közveszélyü megrongálás bűntettének kísérlete is büntetendő; tekintve, hogy a kérdéses bűntett kísérlete nem csupán az által állapittatik meg, hogy valaki saját phisikai tevékenységével kezdi meg a megrongálást, hanem az által is, ha a vaspálya vagy ehhez tartozó tárgyak állapotát és minőségét magában véve meg nem változtató oly cselekedetet szándékosan foganatosít, melyről tudja, hogy az a rendszerint bekövetkező más ható-erőknek hozzájárulásával a vaspálya megrongálását, és ez által a lehető közveszélyt eredményezi, feltéve, hogy ezen eredmény a tettes akaratán kivül álló körülmények következtében elmaradt : mindezeknél fogva kimondja a kir. Curia büntető tanácsainak teljes ülése, vonatkozólag a 6218/B. 883. sz. alatti ügyben felme­rült elvi kérdésre : hogy a közveszélyü megrongálás bűntettének a btk. 434. §-ában meghatározott tényálladéka a megrongálás tény­leges bekövetkezése nélkül nem állapitható meg; ellenben, hogy mindazon szándékos cselekedet, mely által a vaspályatestnek vagy a mozdonynak, illetőleg ezek valamely alkatrészének, az ebből származható veszély tuda­tával eszközlött roszabbátétele közvetlenül foganatosittatni megkezdetik, avagy mely által, habár az állag illetőleg a minőség közvetlenül nem is rontatik meg, de a megrongálás az előre látott más phisikai ható-erőnek hozzájárulásával, mint azon cselekedet és ezen más ható erő együttes okozata rendszerint okoztatik, feltéve, hogy az eredmény a tettes akaratán kivüli körülmény következtében elmaradt:

Next

/
Thumbnails
Contents