Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam V. kötet (Budapest, 1883)

2 10 De a vádlottnak személye ellen intézett vagy azt fenyegető közvetlen támadás sincs bizonyítva. Mert vádlottnak azon állítása, hogy V. Péter egy nagy kampós botot ugy tartott a jobb kezében, hogy azzal a vádlottat könnyen megüthette, a veszély közvetlen­ségére nézve annál kevésbbé képez elfogadható bizonyítékot, mert vádlott maga sem állítja, hogy sértett a botot ütésre felemelte volna, s mert jóllehet az eset nappal és többek szeme láttára történt, a vizsgálat és végtárgyalás adataiból azt sem lehet meg­állapítani, hogy V. Péter leüttetése előtt a kezében, vagy leüttetése után a közelében valamely ütő eszköz láttatott vagy találtatott volna. De különben is vádlott önbeismerése szerint a mint ő V. Pétert főbe ütötte, az elesvén, védtelen állapotba jutott s a vádlott csak azután ejtette rajta azokat a sértéseket, melyek az orvosi vélemény szerint a sértettnek halálát okozták. Ez okokból vádlottat bűnösnek kellett kimondani a halált okozott súlyos testi sértés bűntettében. Nem forogván fen tehát jogos védelem, annál kevésbbé lehet szó a jogos védelem határainak nem büntethető tulhágásáról. Minthogy azonban a cselekmény bizonyított előzményei, melyek szerint vádlott bundája azon alka­lommal ellopatott, s V. Péter a vádlott szekere és lovai közül gyanús szándékot tanúsító módon forgolódott, alapos indokul tűnnek fel a vádlottban keletkezett erős felindulásra: a cselekmény minősítése és a büntetés kiszabása tekintetében alkalmazandó volt a btk. 307= §-ának első bekezdése, stb. 124. A btk. 262. §-ában minősitett rágalmazást vagy becsület­sértést zárt helyen is el lehet követni, mert az azok tény­álladékához tartozó nyilvánosságot nem a hely nyilvános­sága, hanem az állapítja meg, hogy a cselekmény sokak jelenlétében követtetett el. (1883. ápril 6. 2959. sz. a.) F. József a saját udvarán, többek jelenlétében meggyalázó kifejezéseket használt a városi hatóság és annak azon közege ellen, ki nála hivatalos minőségben jelent meg. A békésgyulai kir. törvényszék: F. József a becsületsértés

Next

/
Thumbnails
Contents