Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam V. kötet (Budapest, 1883)

8i az arra jogosított személy törlési nyilatkozatot nem ad, a pts. 374. §. értelmében inditott végrehajtás megszüntetése iránti kere­settel az illetékes végrehajtást rendelő bíróság előtt érvényesítendő, illetőleg keresetre hozott végrehajtást megszüntető határozat alap­ján foganatosítandó ; mert végre másodrendű alperes a törültetni kért zálogjoghoz tulajdonoskép bejegyezve nem is lévén, irányában felperes kereshetőségi joggal nem bir. Ezek alapján felperest elutasítani kellett. A bpesti kir. tábla: Az elsőbiróság Ítélete helybenhagyatik. Indokok: Felperes saját kereseti állítása, valamint az általa becsatolt telekkvi kivonat tanúsága szerint a megtámadott zálog­jogok alperesek javára a per bíróságának végrehajtást rendelő megkeresése alapján lettek bekebelezve. A mennyiben azonban a tlkvi rendt. 146. §-a szerint ilynemű bejegyzéseknek törlési keresetteli megtámadása ki van zárva s felperesnek azon állítólagos sérelme, hogy a perben más vele hasonnevű egyén lett marasztalva s a végrehajtás azon marasztalt fél ellen elrendelve, nem ezután, hanem esetleg igényper utján lett volna orvoslandó ; mennyiben ekként a kereset helyt foghatósága felperes saját állításai és okmányai által czáfoltatván meg, alperesek meg nem jelenése miatt az 1868: 54. tcz. III. §-a alkalmazást nem nyerhet: az elsőbiróság ítéletét helybenhagyni kellett. A m. kir. Curia : Mindkét alsóbirósági Ítélet megváltoztat­tatik s a kereseti kérelemnek hely adatván, alperesek kötelesek tűrni, hogy a diósgyőri 1608. sz. telekjkvben C. 1—5. sorsz. a. Sz. András és neje javára 23 frt tőke s járulékai erejéig bekebe­lezett zálogjogok jelen ítélet alapján töröltessenek. Indokok: A telekkvi rendt. 148. §-a szerint a per birájának végrehajtást rendelő végzése alapján eszközölt zálogjogi bekebe­lezések eredeti érvénytelenség miatt törlési keresettel meg nem támadhatók ugyan, de a dolog természetéből folyólag csak azon esetben, a midőn a végrehajtási zálogjog bekeblezése azon sze­mélynek ingatlanaira eszközöltetett, a ki a per birája által a behajtás alatt levő követelésben elmarasztaltatott s a ki ellen a végrehajtás elrendelve lett; minthogy azonban a kereseti előadás szerint fel­peres a végrehajtásilag bekebelezett követelésben alperesek részére elmarasztalva s a végrehajtás ellene elrendelve nem lett, ezen Döntvénytár, uj folyam. V. . tl

Next

/
Thumbnails
Contents