Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam V. kötet (Budapest, 1883)
6q értelmében indokolható volna, P. Nicolae és St. Juon Bruzanu felebbezése a bprdts. 301. §-a alapján visszautasittatik. M. Uie ismeretlen tartózkodásu vádlottra názve, a kir. itélö tábla ítélete ezúttal felülvizsgálatlanul hagyatik. T. Torna az I. Gusztáv kárára betöréssel elkövetett lopás bűntettében nem mint tettes, hanem mint a B. T. K. 69. §-a 2. pontja szerinti bűnsegéd mondatik ki bűnösnek, s ezért a 66. és 72. §§-ok értelmében hat havi börtönre ítéltetik. Mert S. Dumitrunak T. Tornáéval egyező vallomása szerint 1. Gusztáv korcsmájának üveges ajtaját egyedül S. törte be és a korcsmába egyedül ő hatolt be s adta ki a halat a nyilás mellett kivül álló T. Tornának. Minthogy tehát a lopás véghezvitelét megkezdő cselekményt, a betörést és bemászást egyedül S. Dumitru tette, az ingó dolgot a tulajdonos birtokából egyedül ő vette el, s az elvétel után adta ki T. Tornának továbbítás végett: ez utóbbinak közreműködése nem a tettességet, hanem a 69. §. 2. pontjában meghatározott bünrészességet állapítja meg. Jóllehet egy betöréses lopásban való bünrészesség súlyosabban volna büntetendő ; tekintve mindazonáltal, hogy a cselekménynek enyhébb minősítése folytán, T. Torna, T. Simionnal egyenlő, sőt ez utóbbinak büntetett előéletét figyelembe véve, még kevésbé súlyos beszámítás alá esik, T. Simion büntetése pedig terhelő felebbezése hiányában nem súlyosbítható : T. Toma büntetése a T. Simionéval egyenlő mértékre leszállitandónak találtatott. L. Petru és L. Simion vádbeli cselekménye abban áll, hogy ők, mint kirendelt éjjeli őrök, az I. Gusztáv elleni lopásra indult vádlottakkal találkoztak, s ezeket megkérdezvén, mi járatban vannak, ez utóbbiak megmondták nekik, hogy I. Gusztávot meglopni indultak, felhiván egyúttal a nevezett őröket, hogy álljanak félre, s ne lássák a történendőket. Ez utóbbiak a felhívásnak engedve, a lopást nemcsak nem akadályozták, hanem annak véghezvitele után a zsákmánynyal hazatérő tolvajokkal ismét találkozva, azoktól a lopott dolgok egy részét, e dolog lopott voltát tudva, megszerezték és felhasználták. Ezen cselekménynek a B. T. K. szempontjából való meghatározásánál L. Petru és L. Simionnak a kérdéses időbeli személyes minősége döntő sulylyal bir; mert átalános jogszabály,