Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam IV. kötet (Budapest, 1883)
oda nyilatkoznak, hogy midőn a helyszínhez jutottak, hogy semmire sem akadtak, és hogy vádlott csak a «tüz» szót felhasználta : ez által, hogy vádlott a tüz szót minden ok nélkül mondotta, félrevezette a közönséget, mert V. kihallgatott és hitelt érdemlő tanú vallomásából (mint a tűzoltó-egyletnek tagja és vezére) kitűnik kétségtelenül, hogy társai által arra figyelmeztetett, miképen vádlott a vészjelzést adta, a mely körülmény, mint fent már érintetett, a bakterek által is helyreállíttatott. A budapesti kir. itélő tábla : A kir. járásbíróság ítélete azzal a kiegészítéssel, hogy vádlott az állami élelmezés igénybe vételének esetére, az élelmezési költség megtérítésében elmarasztaltatik, indokainál fogva helybenhagyatik. A magy. kir. Curia : Tekintve, hogy a kir. ügyész az elsőfokú bíróság ítélete ellen, csakis annak enyhe volta miatt, s e szerint csakis a büntetés enyhesége miatt felebbezett; tekintve, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyván ; mindkét bíróság a fenforgó cselekményt kihágásnak minősítette ; tekintve, hogy a kir. ügyészség már az elsőfokú bíróság ítélete ellen sem emelte azon kifogást, hogy az ebben kihágásnak mondott cselekmény büntettet vagy vétséget képezne ; tekintve, hogy kihágás czimén megindított bűnvádi eljárásban az 1880. évi XXXVII. tcz. 43. §-nak 2. pontja szerint, vádlót (királyi ügyészt vagy magánvádlót) csakis az esetben illeti a felebbezés, ha a másodfokú bíróság ítéletében kihágásnak megállapított cselekmény büntettet vagy vétséget két ez; tekintve, hogy ezen körülményt a kir. ügyész által, hogy az első bíróság Ítélete ellen nem emelt panaszt, nem látja fenforogni : ezen okoknál fogva a fen megjelölt ítélet, a vádló szempontjából, vagyis az 1880. évi 37. törvényczikk 43. §-nak 2. pontja alapján nem vétethetett felülvizsgálat alá. A mi pedig vádlottat illeti : tekintve, hogy az ennek ellenében mindkét biróság által elkövetettnek és pedig vádlott által elkövetettnek megállapított cselekmény, büntetendő cselekményt minden esetre képez ; tekintve továbbá, hogy a fenforgó esetben és vádlott érdekében, az 1880: 37. törvényczikk 43. §. 1. pontja szerint csakis a most idézett szakasz emiitett pontjában meghatározott esetben van harmadbirósági felülvizsgálatnak helye; tekintve,