Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam IV. kötet (Budapest, 1883)
322 A törvényerőre emelt O. B. Ért. 9. §-a szerint «végrendelet nem létében az örökhagyónak minden vagyona a töle leszármazó törvényes gyermekekre száll», ebből kifolyólag kétségtelen, hogy a keresetben is néh. V. Jánosné K. Katalin házasságon kivül születettnek elismert gyermeke elsőrendű alperes K. Imre, bár örökhagyónak leszármazója, törvényes örökösödési joggal nem bir, mert felperes örökhagyó K. Katalinnak néh. V. Jánossali házasságából származott törvényes gyermeke, s mint ilyennek örökösödési jogát a törvénytelen ágyból származott elsőrendű alperes nem csorbíthatja. Ennélfogva elsőrendű alperes, örökhagyó után törvényes örökösödési joggal nem birván, s felperes mint egyedüli leszármazó törvényes gyermeke egyedül lévén hivatva az egész hagyatékbani öröklésre, az Orsz. B. Ért. 7. §-a szerint a kötelesrészt az egész hagyatéknak fele képezi, s ebben alpereseket a nem kifogásolt egyetemleges kötelezettséggel marasztalni kellett. Alperes részrőli azon érvelés, hogy az Orsz. B. Ért. 7. §-a szerint a szülő csupán leszármazó egyenes örököse fenlétében van végrendelkezési jogában korlátozva, s igy elsőrendű alperes is mint leszármazó örökös, törvényes örökösödésié jogosult lévén, a köteles rész kiszámításánál két örökös fenléte veendő alapul, birói figyelembe nem jöhet, mert az Orsz. Bir. Ért. 7. §-a szerint a köteles rész felét teszi annak, a mit a leszármazó örökösök örökhagyó után ennek végrendelet nélküli halála esetén öröklenének ; már pedig az Orsz. B. Ért. 9. §-a intézkedéséhez képest végrendelet nem létében az örökhagyónak minden vagyona csupán a törvényes leszármazó örökösökre száll, s igy végrendelet hiján elsőrendű alperes nem is örökösödvén, a köteles rész kiszámításánál az ő törvényes osztályrésze, mint nem létező, nem is szerepelhet. Az örökhagyó halála napjától számított haszonvételekhez örökrésze után az örökösnek joga lévén, ez okból volt az felperes javára megítélendő. A budapesti kir. ítélő tábla alperes felebbezése folytán 49012/82. sz. a. következő Ítéletet hozott: Az elsőbiróság Ítélete oly változtatással hagyatik helyben, hogy alperes tartozik a felperesnek hagyományozott 1000 frtot,