Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam IV. kötet (Budapest, 1883)

2Ó0 kellőleg indokoltatott, kitűnik ; a tanuknak utólag történt kihall­gatása és azok vallomása által a törvényben megszabott szabályok netaláni megtartásának bizonyítása a külkellékek tekintetében ön­magában érvénytelen végrendeletet a törvény határozott rendelete ellenében többé érvényre nem emelheti. 163* Az aláírás által biztosított részvénytőke már a törvény értelmében befizetendő lévén, a részvényes, ha az alaptöke valamely részével hátralékban maradt, ennek befizetésére már a törvény alapján akkor is köteles, ha a részvénytár­saság a hátralék befizetésére nézve közgyülésileg nem hatá­rozott, vagy erre irányzott határozata bármely alapon megtámadható is. (1882. évi 765. sz. a.) L. Mihály felperesnek, H. József alperes ellen 100 frt és járulékai iránti kereskedelmi perében a szegedi királyi törvényszék 16775/81. sz. a. következő ítéletet hozott: Alperes köteleztetik felperesnek 100 frt tőkét, ennek 1881. évi febr. 20-tól mint a kereset megindítása napjától a kielégítésig járó 6% kamatait 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett lefizetni. Indokok : A perhez felcsatolt s valódiság tekintetében alperes által kifogás alá nem vett okiratokkal, sőt a viszonválaszban tett alperesi beismeréssel is igazolva van, hogy a hódmezővásárhelyi első fakereskedő részvénytársaság 1876. február 13-án, ugy azon társaság felszámoló bizottsága által 1877. márcz. 11-én tartott közgyűlésen a részvények teljes névértékének 100 frtig való befize­tése elhatároztatott, igazolva van továbbá, hogy a teljes névérték befizetésére a hivatkozott közgyűlési határozatok alapján a rész­vényesek felhivattak, igazolva van, hogy a társulat részvénydijhát­ralék követelése a bemutatott mérleg szerint 13295 frtot tett ki, és hogy ezen összegből alperest, a teljesíteti részletbefizetések után, a keresetbe vett hátralékösszeg, a G. alatti kimutatás alapján, terheli ; ily ténykörülményekkel szemben alperesnek azon véde­kezése : hogy fizetésre kötelezhető adósnak nem tekinthető azon

Next

/
Thumbnails
Contents