Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam IV. kötet (Budapest, 1883)
98 pitandó, alperes a zálogjog törlésére alkalmas nyilatkozat kiállítására kötelezendő; ellenesetben felperes a törlés eszközlésére feljogosítandó volt. A perköltséget azonban kölcsönösen megszüntetni kellett, mert alperes a telekkönyvi, habár téves bekebelezés alapján védekezvén, makacs perlekedőnek nem tekintethetik. 59A zárt levélben elkövetett becsületsértés fogalommeghatározásához. (1882. január 18. 12147. sz. a.) A csurgói kir. járásbíróság: H. Zsigmondné sz. S. Berta a a becsületsértés illetve rágalom vétségének vádja alól felmentetik. Mert a vádlott által F. Emmához intézett levélben foglalt és F. József elsőrendű panaszlóra vonatkozó kitételek egyike sem foglalt magában oly kifejezést, a mely panaszlóra nézve meg gyalázó s melyekért a btk. 261. §-a alapján a becsületsértés vétsége megállapítható volna. Cs. Róza és I. Mariskára vonatkozó állitások, tekintve, hogy azokat vádlott nem nyilvánosan vagy több, habár nem együtt jelenlevő személyek előtt és panaszlók meggyalázását szándékolva tette, hanem zárt levélben irta, a melyeknek titokban tartását és azoknak nyilvánosságra leendő hozatalát vádlott nemcsak hogy nem akarta, hanem a mint a levélből kitűnik, arra kérte H. Emmát, hogy a levelet semmisítse meg, tehát még azt is meg akarta akadályozni, hogy a levélben foglaltak még véletlenségből se jöjjenek másnak tudomására, mint akinek érdekei megóvása szempontjából a levélben foglaltakat állítani szükségesnek látta és igy miután a btk. 258. §. alá eső rágalmazás vétségének megállapításához szükséges nyilvánosság hiányzik , vádlottat a rágalmazás vétségében vétkesiteni sem lehetett. A budapesti kir. ítélő tábla : Az eljárt kir. járásbíróság ítélete indokainál fogva helybenhagyatik. A magy. kir. Curia : Mindkét alsóbb bírósági ítélet részben megváltoztattatik s vádlott F. József sérelmére a btk. 264. §-ba ütköző becsületsértés vétségében mondatik ki vétkesnek s ezért 10 frt pénzbüntetésre Ítéltetik.