Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam III. kötet (Budapest, 1883)

62 sértésre szándékoltan vétetett vádlott által magához, hanem csakis oseményesen volt az kezében, továbbá hogy annyi éven keresztül annyiszor méltatlanul tettleges bántalmazásokkal zaklattatott, és ugyanazon napon már háromszor ismételt megtámadtatásban fel­ingerült vádlott, nemcsak a tettlegességekkor kitűnt fenyegetésektől Való félelem, hanem a lélek teljesen felfogható felháborodása által a dolog természetes rendje szerint keletkezett zavarában, cselek­ményét, a mely pillanatnyilag viszonzása volt az ellene irányzott tettleges támadás és bántalmazásnak, meg kellett állapíttatni annak is, hogy ha a jogos védelem határainak még túllépéséről lehetne is szó, azt azon ijedtség és zavarodottságban követte el, melyben a B. T K. 79. §-ának 3-ik bekezdése a büntetést kizárja. Mindezeknél fogva vádlottat végzetes kimenetelű cselekmé­nvére nézve, tekintettel különösen arra is, hogy nemcsak az élettől megfosztottra, de a jogtalan sértésre irányzott szándékának megállapithatására is a vizsgálat rendén kiderült tények semmi támpontot nem nyújtanak, büntetlennek kimondani, s ennek foly­tán a vád és következményeinek terhe alól felmenteni kellett. 41. 1. A takarítónő az őt felfogadó egyén szolgálatában álló személynek oly értelemben nem tekinthető, hogy az ennek kárára a takarítónő által elkövetett lopás, a B. T. K. 336. §. 7. pontja szerint lenne minősíthető. 2. Ha az előszoba kulcsa a lakszoba ajtaja zárjának felnyitására használtatik, hamis kulcsnak tekintendő. (1882. máj. 3. 2903. sz. a.) S. Antalné a R. Jakab által kibérelt lakás takarítására volt ez által felfogadva. R. Jakab hazulról eltávozván, takarítónője S. Antalné az előszoba kulcsával R. Jakab szobáját kinyitotta és onnét R. nak, valamint K. Mórnak tulajdonát képezett különböző tárgyakat elvitt. A tárgyakat elzálogosította. A kir. Curia : A kir. ítélő tábla ítélete azon részében, mely szerint vádlottat a B. T. K. 336. §. 4. pontjába ütköző lopás bűntettében mondotta ki bűnösnek, helybenhagyatik, azon részé­ben azonban, mely szerint vádlottat a B. T. K. 336. §. 7. pontjába

Next

/
Thumbnails
Contents