Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam III. kötet (Budapest, 1883)

2/0 lényeges megváltozása képezi ; tekintve, hogy ezen eset a perújítás alapjául felemiitett okirat előállítása által állapíttatnék meg : ez okoknál fogva a másodfokú bíróság végzése, minden más indok mellőzésével ezen indokoknál fogva helybenhagyatik. 175­Elévül-e a bűneset, ha az ügy a bíróság kezei közt vesztegel ? (1882. július 21. 4724. sz. a.) A károlyfalvi kir. járásbíróság előtt becsületsértés miatt vádolt L Anna elleni ügyben : A m. kir. Curia : Minthogy a vizsgálati iratokból az tűnik ki, hogy a fenforgó ügyben az 1878. decz. 4-én tartott tárgyalás alapján az 1878. decz. S}-án hozott 4148. sz. a. elsőbirósági ítélet csak 1881. márcz. 10. napján hirdettetett ki, s e szerint az elkö­vetés idején érvényben volt katonai btk. 135. §-a a) pontja sze­rinti 3 hónapi elévülési idő bekövetkezett, minthogy az időközben életbelépett magy. btk. szerint az elévülés is azon esetben alkal­maztatik, ha az ügy a bíróságok kezén vesztegel, s minthogy az elévülési idő tekintetében a kbtk. idézett §-a a mbtk. 106. §-nak végpontjánál enyhébb intézkedést tartalmaz, a btk. 2. §. figyelembe vételével az eljárás az elévülés alapján megszűntnek mondatik ki. 176. A kir. táblának az elsőbirósági vád alá helyezési határo­zatot lényegileg helybenhagyó határozata ellen felebbvitel­nek nincs helye. (1882. október 11. 2785. sz. a.) A kir. Curia: K. István vádlottnak 1881. deczember 28-án 2607. sz. a. benyújtott felebbezése visszautasittatik, és az ügyira­tok, további eljárás végett a bpesti kir. itélő tábla utján a királyi törvényszékhez visszaküldetnek. Indokok : A kir. itélő tábla a vád tárgyát képező cselekmé­nyekre nézve felebbező vádlottat hasonlókép alapos gyanúval ter­heltnek találta, és az első bíróság felfogásától csak ama cselek­mények minősítésére nézve tért el. Minthogy e szerint a királyi

Next

/
Thumbnails
Contents