Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam III. kötet (Budapest, 1883)
264 tek a vádlónak a folyamodó ellen irányzott tevékenységére is. Mindezek folytán folyamodó az újra felvétel iránt emelt kérelmével elutasítandó s a hozott esküdtszéki sajtóbirósági Ítélet továbbra is joghatályban tartandó. A magyar kir. Curia: A kir. törvényszék mint sajtóbiróság neheztelt végzése az ebben felhozott indokokból s különösen azért hagyatik helyben, mert: folyamodónak a sajtó-eljárás szabályozására vonatkozó 1867. máj. 17-én kelt igazságügyminiszteri rendelet 104. §-a szerint joga van ugyan perének megújítását uj bizonyítékok alapján követelni ; az általa jelen esetben uj bizonyitékokul megjelelt s hivatalból elökerestetni kért büntető ítéletek azonban, melyektől részint a magánvádló czég által a panaszló ellen állítólag létrehozott szövetkezet tagjainak különféle vétkessége, részint S. Bertalannak, magánosok és közhatóságok félrevezetésére intézett állítólagos merényletei tűnnének ki, a befejezett sajtóper újrafelvételét indokoló és erre kellő alapot nyújtó uj bizonyítékoknak nem tekinthetők s mint ilyenek nem alkalmazhatók azért, mivel a peren kívül álló személyek erkölcsiségére a magukviseletére és peren kivüli tényeire vonatkozó adatok a folyamodó által ezen perben semmi esetre sem, de a btk. 263. §-a és az 1878-ki sajtótörvény fentartott 24. §-a szerint még akkor sem lennének felhasználhatók, ha ezen személyek emeltek volna rágalmi vádat a folyamodó ellen. S. Bertalan czégtagot illetőleg pedig a btkönyv idézett 26'g. §-a szerint szinte nem érvényesíthetők. A panaszló perujitási kérelmének másik alapjául vett azon érvelése pedig, miszerint a lejárt sajtóperben megtartott vizsgálat alkalmával csak becsületsértés miatt emelt panaszra hallgattatott ki, holott elitéltetése a rágalmazás sajtóvétsége miatt lett kimondva, mint a lejárt sajtóperben túlhaladott, már az eljárás és Ítélet ellen annak idejében emelt seinmiségi panaszában is felhozott s a kir. Curia által e panasz elvetése mellett, megsemmisítésre okot adónak nem talált érvelés, perújításra törvényes alapot nem nyújthat, mely az idézett 104. §. szerint csak uj bizonyítékok, nem pedig uj, vagy épen csak ismételt okoskodások alapján van megengedve.