Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam II. kötet (Budapest, 1882)

i_>4 Ehhez képest tekintve, hogy a kérdéses igénykeresetre tár­gyalási halárnap a mult 1881. év végéig nem tüzetett ki, és te­kintve, hogy az 1881 : LX. tcz. 18. §-a alapján kibocsátott fenebbi igazságügyminiszteri rendelet i. pontja szerint Budapest főváros Duna balparti részében csakis az V. ker. kir. járásbíróság van hivatva mindazon végrehajtások foganatosítására, melyek nem telekkönyvi bejegyzéssel teljesitendök : ezen utóbbi járásbíróság volna a kérdéses igénykeresetnek illetékes birája még akkor is, ha azt a kiküldött nem hozzá adta volna be. 58. Az oly rendes kereset, melylyel felperes saját tulajdonjo­gának érvényesítését s a telekkönyvi helyszíneléskor tulaj­donosul felvett személy jogának törlését czélozza: nem sorozható azon igénybejelentések közé, melyekről az 1855. telekk. rend. 3. §. 1. pontjában s az 1856. nov. 20. igazs. miniszteri rendeletben van szó és melyek az id. telekk. rend. V. fej. szerint a telekkönyvi hatóságok által látandók el. Az ily keresettel azon rendes alakszerű jogi perek egyike indíttatik meg, a melyeket az 1881. LIX. tcz. a telekkönyvi hatóságok hatásköréből kivenni akart, kimondván 6. §-ában, hogy mindazon keresetek, melyek valamely ingatlan va­gyonra vonatkozó dologi jog érvényesitését vagy ily jognak megszüntetését czélozzák, a kir. törvényszékek, mint bir­tokbiróságok hatásköréhez tartoznak. (1 88 1. évi 1987. sz. a.) A m. kir. Quria : Azon illetőségi összeütközésre vonatkozó­lag, mely G. Mihálynak, G. István s társai elleni telekkönyvi kiigazí­tási perében a tornai kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság s a kassai kir. törvényszék közt felmerült, a nevezett felperes által 1882. jan. 28-án 283. sz. a. a tornai kir. jbirósághoz mint telekkönyvi hatósághoz benyújtott kereset elintézésére s a perrendszerü eljárás befejezte után eldöntésére a kassai kir. törvényszéket, mint bir­tokbiróságot mondta ki illetékesnek. Mert a felperes, emiitett 1827.. 1839. és 1857. években kelt okiratokra alapított rendes keresetével, saját tulajdonjogának érvé-

Next

/
Thumbnails
Contents