Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam I. kötet (Budapest, 1882)
io8 megvette és ekként azok kizárólag az ö tulajdonát képezik, foglaltató alperesek tagadása ellenében a felperes által felhívott s hit alatt kihallgatott M. Lörincz, Sz. János, Sz. Róza és Cz. István tanuk vallomásaival a prrdts 190. §-a értelmében jogszerűen igazolva van. Minélfogva azon igényelt tárgyakra felperes grófnő tulajdoni jogát megállapítani s a birói zár alól feloldani kellett. A lefoglalt tárgyak végrehajtást szenvedettek birtokában találtatván, jóhiszemüleg eszközöltnek volt a foglalás tekintendő ; miért is a perköltségek a prdtts 469. §-a szerint kölcsönösen megszüntetendők voltak. A bpesti kir. itélő tábla első-, másod- és harmadrendű alperesek felebbezése folytán 12581/881. sz. a. ekként itélt: Az eljáró biróság végzése a perköltségekre nézve helybenhagyatik, egyéb részében azonban megváltoztatik, s felperes keresetével elutasittatik. Mert habár a becsatolt iratokból és a tanuk előadásából kitűnik, hogy felperes a kérdéses ingóságokat árverésen megvette, minthogy azonban ezen ingóságok az árverés megtörténte után három hónap múlva is a végrehajtást szenvedett birtokában találtattak, felperes pedig nem bizonyította, hogy azok ugy maradtak a végrehajtást szenvedett birtokában, hogy ennek tulajdonává nem váltak, e nélkül pedig a birtokos tekintendő tulajdonosnak, ennélfogva az első biróság végzésének megváltoztatása mellett felperest keresetével elutasítani kellett. A legfőbb ítélőszék felperes felebbezése folytán 1881. évi deczember 7-én 7615. szám alatt következő-végzést hozott: A budapesti kir. itélő táblának végzése megváltoztatván, az első folyamodási biróság végzése hagyatik helyben indokolásánál fogva annyival inkább, mert azon vélelem, hogy valamely ingó tárgy azt illeti, kinek birtokában találtatik csak addig áll, mig a valódi tulajdonos tulajdonjogát nem igazolja; minthogy pedig felperes azt, hogy az igényelt tárgyakat nyilvános birói árverésen megvette s azok tulajdonaivá váltak, a végrehajtási jkönyvvel, az azonosságot pedig az első biróság Ítéletében megnevezett s eskü alatt kihallgatott tanukkal igazolta ; a kir. tábla végzésének megváltoztatásával az első biróság végzése volt helybenhagyandó.