Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam I. kötet (Budapest, 1882)

83 hiányát a per során kipótolni igyekszik azzal, hogy a kötelezvényt kölcsön folytán létrejöttnek állítja, előadván, hogy jogelőde alpe­res jogelődének 800 irtot készpénzben kölcsön adott s utóbbi a kötelezvényt ennek folytán állította ki s irta alá. Ezen kötelez­vény tehát bizonyító erejű okirattá azáltal emeltetnék, ha azon körülmény, hogy ezen kölcsönadás csakugyan valóban megtörtént, felperes által az alperes tagadása ellenében teljesen bebizonyítta­tott volna. Felperes ezen döntő körülmény bebizonyítására semmi más bizonyítékot a föeskün kivül fel nem hozott, ezt azonban a jelen perben nem lehetett alkalmazni, mert hogy a kölcsönadás tényénél akár a felperes, akár pedig az alperes jelen lett volna, felperes maga sem állította, így tehát e körülményről közvetlen tudomással egyik fél sem bir s annálfogva föeskü egyik iészére sem volt ítélhető. Nincs ezekhez képest sem a kötvénynyel, sem egyébként bizonyítva, hogy felperesnek jogelőde alperes jogelő­dének 800 frtot kölcsön adott, tehát az ily czimen támasztott keresetével el kellett felperest utasítani ; a perköltséget azonban, miután felperes jóhiszemüleg támasztotta a keresetet: kölcsönösen meg kellett szüntetni. A legfőbb ítélőszék felperes fölebbezése folytán 1881. decz. 12-én j 881. sz. a. következő ítéletet hozott: Mindkét alsóbirósági Ítélet megváltoztatásával az esetre, ha alperes leteszi a főesküt arra, hogy az A. alatti kötvény nem köl­csönből eredt, hanem néhai M. Ignácznak a perek körül tett fáradozásai jutalmául állíttatott ki, felperes keresetével elutasit­tatik, . . stb. Indokok: Az A. alatti kötvényből, melyben a jogezim hiányzik, nem tűnik ki, hogy az kölcsönből származik, s hogy annak értékét M. Ignácz testvére M. Kristófnak valósággal ki­szolgáltatta, mert alperes ezt nemcsak tagadja, sőt határozottan állítja, miszerint a kereseti kötelezvény elhalt férje által jutalom­ként állíttatott ki, felperes szintén elhalt férje számára, az esetre, ha a folyamatban volt közös örökségi perük kedvezőleg fog eldöntetni, hogy felperes férje, ki a pert tanácsolta és utána járt, a nyerendő örökségből 800 frttal többet kapjon, indokolván az állítását azzal is, hogy az A. alatti kötelezvényben a fizetés az örökségből lett volna teljesítendő és attól van föltételezve, ha az 6*

Next

/
Thumbnails
Contents