Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVIII. folyam (Budapest, 1882)

u kifizetni késznek nyilatkozik, tekintve azonban, hogy felperesek u per során azt, hogy az általuk K. (hótartó) Ferencztől megvett bir­tokrészt alperesnek eladták, és hogy az eladott birtokrész még az ő nevükre sem telekkönyveztetett, sőt hogy az eladás tárgyát képező birtokrészt tisztázni kötelesek, és hogy e végből a kellő lépések álta­luk meg is kezdettek, nyíltan beismerik, azt pedig hogy a keresetbe vett összeg az eladott birtokrész vételára, nem kifogásolják, mind­ezeknelfogva felpereseket időelötti keresetükkel ezúttal elutasítani kellett. Felperesek végiratában foglalt abbeli állítás, hogy az általuk eladott birtokrész tagosítás alkalmával alperes birtokához csatolta­tott, és hogy tagosításkor alperesnek ki is adatott, alperesi tagadás ellenében figyelembe nem vétethetett. A perköltségek, minthogy fel­peresek keresetükkel nem véglegesen utasíttattak el, kölcsönösen megszüntetendők voltak. Felpereseknek felebbezése folytán a kir. tábla következő ítéle­tet hozott: A kir. tszék Ítélete megváltoztatik, köteleztetvén alpe res 420 frt tőkét, kamatait s a perköltséget felperesnek megfizetni. Indokok: Alperes a per során beismerte, hogy felperesektől a szóban levő erdőrészt örökáron megvette, hogy az A. alatti köte­lező okiratot aláirta, és hogy az abban kitüntetett 420 frt vételárt képez. Ennek ellenében alperesnek abbeli védekezése, miszerint a kérdéses ingatlan nekie még át nem adatván, a vételár kifizetése az ellenimtilag felhozott feltételhez lett volna kötve, mint alap nélkül szűkölködő, figyelembe nem vétethetett, azért mert az A. alatti való­diság tekintetében nem kifogásolt okirat szerint a fizetés alperes által a kitűzött határnapra feltétlenül köteleztetett nemcsak, hanem a válaszhoz C. alatt csatolt s alperes által viszonválaszilag nem ki­fogásolt k'vélben alperes a tartozásnak fenállását ismételve beis­mervén, ugyanannak kifizetésére egyedül halasztást kért, minthogy pedig ezen bizonyítékok még K. Andor és R. Bernát tanuknak hit alatti vallomásaikkal is nagyrészben támogattatnak, a járási szol­gabíró s a község által kiállított s a végirathoz Q. alatt csatolt bizo­nyítvány, valamint a tagositási ügyben működött, mérnök által 1 B. alatt kiállított bizonyítvány szerint a kérdéses birtok alperesnek a tagosítás alkalmával immár tényleg át is adatott, sőt 2 B. szerint ezen birtok után járó adó is alperes által fizettetik, annálfogva alpe­resnek kifogásait mellőzni, s ugyanazt a kereseti tőkében, annak késedelmi kamataiban s okozott perköltségekben marasztalni kellett. Alperesnek felebbezése folytán a legfőbb ítélőszék 1881. évi július 4. 2077. sz. a. kővetkező ítéletet hozott:

Next

/
Thumbnails
Contents