Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVIII. folyam (Budapest, 1882)
72 el, s ho<ry a gyermeket csakhamar feltalálván, annak megállapithatására, hogy vádlott a vádul emelt bűntényt csakugyan elkövetni szándékozott, elegendő idő sem volt, mindezen körülményeknek figyelembe vétele mellett a vád alól bizonyítékok elégtelenségéből felmentendő, s egyedül az Ítéletben jelzett vétségért volt marasztalandó, A budapesti kir. itélő tábla: Vádlott a szülés köiüli köteles segély szándékos elmulasztása által elkövetett életbiztonság elleni vétségben mondatik ki vétkesnek, s a reá elsőbiróságilag kimért büntetés hat havi fogságra felemeltetik. Indokok: Mert H. József és neje tanuk hit alatti vallomása, sőt vádlott beismerése szerint is beigazolt tény, hogy vádlott szülési fájdalomtól tanuk házánál meglepetvén, gyermekét februárban a hóra ment elszülni, sőt szülését addig eltagadta, inig a hóban nyöszörgő ujdonszülött a tanuk által fel nem találtatott; mely tényében határozottan felismerhető a gyermekszülés körüli köteles segélynek szándékos elmulasztása ; tekintve, hogy terhességét utolsó perczig tagadta, tekintve továbbá, hogy a bonczoló orvos szakértő véleménye szerint a még 24 óráig ólt ujdonszülött halála a hóban való fekvés által idéztetett elő, és ekként gyermeke elhalálozásának oka vádlott mulasztása volt, ennélfogva vádlott a fenálló törvényes gyakorlathoz képest a saját gyermekének életbiztonsága elleni vétségben vétkesnek kimondandó volt, s tekintve a könnyen igénybe vehető segélynek nagy mérvű szándékossággal történt mellőzését, a reá elsőbiróságilag kiszabott büntetést felemelni kellett. A kir. Curia mint. legfőbb Ítélőszék : Mindkét alsóbb birÓ3ág Ítélete a cselekmény minősítése és büntetés kiszabása tekintetében megváltoztatik, és vádlott a B. T. K. 284. §-ának a 65. §-al való egybevetése alapján : a gyermekülés kísérletének bűntettében mondatik ki bűnösnek, és ezért a jelen ítélet kihirdetésétől számítandó egy évi börtönre ítéltetik. Egyéb részeiben azonban a kir. ítélő tábla ítélete helybenhagyatik. Indokok ; A vizsgálati adatokból nyilván kiderül, hogy Sz. •Julianna vádlottat a s'zülési fájdalmak H. József házában meglepvén, az a szobát elhagyta, és a ház végében gyermekét megszülvén, azt a helyett, hogy gondozása alá vette volna, téli hideg időben hóval egészen betakarva elhagyta és midőn H. József lakába viszszatért, a szülést azon hazugsággal titkolta el, hogy hosszabb idő óta elállt havi tisztulása megeredt és már most semmi baja sincs ; sőt daczára a H. József és ennek neje által, a feletti gyanúból lett