Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVII. folyam (Budapest, 1882)

33 folyamán az engedély-okmányok hiányossága és a kutak korlátlan szaporítása miatt, az uj kutak bejelentése, illetve az azokból merí­tendő viz vegybontásának elrendelése iránt intézkedik: mindezek­nél fogva vádlott ellenében az, mintha panaszos irányában nem jogosnak vélt érdekei, illetve a reá bízott érdekek megóvása czéljá­ból, hanem jobb tudomása ellenére bűntettre irányzott gonosz szán­dékból koholt alapon tett volna feljelentést, a fentebbiek szerint bizonyítva nem lóvén, és e szerint a vádlott ellen emelt vád alap­jául szolgáló rágalmazás tónyálladéka hiányozván, az eljárt kir. törvényszék ítéletének megváltoztatásával, vádlottat az ellene emelt vád és következményeinek terhe alól tényálladék hiányából felmen­teni kellett. Ezen ítélet ellen ugy a kir. ügyész, valamint panaszos S. And­rás felebbezvén, a magy. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék 1881. január 11. 7584. szám alatt következő ítéletet hozott; A budapesti kir. ítélő tábla ítéletének megváltoztatásával az ez ügyben eljárt kir. törvényszék ítélete, mindazonáltal azon megha­tározással hagyatik helyben: hogy az abban, vádlottra kimért hat havi fogság helyett, ugyanannyi tartamú fogház lészen alkal­mazandó. Indokok: R. Adolf a m. kir. belügyminisztériumnak 1877. évi különböző számok alatt több rendbeli feljelentéseket tett, melyek­ben azt állította: 1- ször hogy S. András, az általa bírt «Hunyadi János» keserű­vízforrás vizének töltése és elárusitása körüli fenálló szabályokat a hatóságok ós fogyasztó közönség szándékos tévesztésével megszegi ; 2- szor hogy a közönséget tudva és akarva lelketlenül és nye­részkedési vágyból csalja, mert palaczkjaiban ós védjegye alatt nem a hatóságilag engedélyezett természetes «Hunyadi Jánosi) keserüvi­zet, hanem bűzhödt, állati hulladékokkal ós anyagokkal (mit organi­schen Substanzen geschwángert) vegyitett, ós ez okból az egészségnek ártalmas vizet hoz forgalomba, hogy továbbá 200 • ölnyi pöczegö­dörben (in der Mitte einer Senkgrube) nyitott kútból meríti az általa forgalomba hozott vizet és hogy forrás-telepének vizét tűz esetére 30 — 35 akós kádakban összegyűjtött, tűz-oltásra és palacz­kok kimosására szánt, esővizzeli vegyítés utján meghamisitja ós keserüvizét ezen esővízzel szaporodott lomha vízzel vegyítve palacz­kok töltésére használja; 3- szor hogy Dr. L. Justus vegyelemzósónek birtokával hamisan és roszhiszemüleg (fálschlich, in gewissenlosester Weise) kérkedik Döntvénytár. XiVII. C

Next

/
Thumbnails
Contents