Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVII. folyam (Budapest, 1882)

31 szolgálhatnának és alkalmatosak volnának őt a közmegvetésnek ki­tenni, a fentnevezett közigazgatási hatóságoknak az általuk teljesített vizsgálat alapján hozott határozatai szerint valótlanoknak és alap­talanoknak bizonyultak, másrészről ezen rágalmazási vád elbírálásá­nál, mellőzve azon körülményt, hogy a vád alapjául szolgáló felje­lentéseket panaszos mint a budai ((Hunyadi Jánost) keserű forrásvíz tulajdonosa és vádlott, mint a «Rákóczy*) keserű forrásvíz igazgatója között a nyilvánosság terén, vizeik kelendőségének előmozdítására irányzott hirdetési verseny előzte meg, és mellőzve azon kórdóst is, hogy a közigazgatási hatóságok előtt tett feljelentések, ha azok alap­talanoknak bizonyulnak, képeznek-e bűnvádi uton megtorlandó cse­lekményt ? egyedül a bűnvádi vizsgálat alapján felmerült adatok az irányadók, és tekintve, hogy ezen adatokból, nevezetesen Dr. L. Justusnak 1870. évi július 19. kelt s másolatban a panaszos által becsatolt leveléből az tűnik ki, hogy a ((Hunyadi János» keserű­víz forrásának s állítólag a 3-ik számú kútnak vizét nem maga Dr. L. Justus, hanem segédje Kn. Károly vegyelemezte, azt pedig pana­szos sem állítja, hogy az általa bírt többi számos keserűvíz kútnak vize, melyet Dr. L. vegyelemzésónek, a forrás ugyanazonossá|fánál fogva állítólag jogos feltüntetése mellett forgalomba hozott, Dr. L. által vegyelemeztetett volna; eltekintve tehát attól, hogy a többi ku­tak vízének vegytartalma mennyiben egyezik a 3-ik sz. kútból szár­mazó viz vegyelemeivel? avagy mennyiben tér el annak alkatrészei­től ? s mellőzve a szakértők nyilatkozata által megoldatni czélzott azon kérdést, vajon panaszos jogosítva volt-e az állítólag ugyan­azon forrás által táplált különböző kutak vizét ugyanazon vegyelem­zós feltüntetése mellett áruba bocsátani s hogy ezen Kn. Károly által teljesített vegyelemzést állithatta-e jogosan Dr. L Justustól származónak, valamint figyelmen kivül hagyva azt, hogy a Dr. L. által nem vegyelemzett kutakból merített vizeknek az ő vegyelemzé­sónek feltüntetése melletti elárusitása képez-e bűnvádi uton megtör landó cselekményt, a fentebbi adatok szerint a vádlott feljelentésé­ben foglalt azon ténybeli állítás, hogy a panaszos keserű forrásának vizét Dr. L. Justus nem vegyelemezte, bizonyítottnak jelenkezik. Tekintve továbbá, hogy vádlott a keserüvizeknek a panaszos általi szabályellenes kezelése miatt tett feljelentését, az előzőleg en­nek szolgálatában állott W. Ferencz, W. Mátyás és M. István által tett közlésekre, s nem valamely koholt körülményekre alapította, s a nevezettek, közléseik tartalmáról részére írásbeli bizonyítványokat is állítottak ki, W. Ferencz az általa kiállított bizonyítványra nézve

Next

/
Thumbnails
Contents