Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVII. folyam (Budapest, 1882)
233 s alperes által is valódinak elismert, Aradon kelt levél szerint elfogadta ugyan, de a vasúti szállításból eredő költségek, illetve a vasúti társaság által igért kedvezmény miatt a felajánlott 2V2 kocsi kukoriczának, 3 teljes kocsira való kiegészítését kérte. Az ellenirathoz 3 7. alatt eredetben becsatolt s mindkét fél által valódinak ösmert levél tanúsítása szerint, alperes ezen kérelmet nem teljesíthetvén, ujabban is ragaszkodott előbbi ajánlatához, s igy miután a vétel tárgyára nézve teljes megállapodás nem jött létre, a 336. §. kellékeinek megfelelő vételi ügylet annyival kevésbbé volt ezzel megkötöttnek tekintendő, mivel a 3 teljes terhes szállító kocsi kikötése alperes részéről feltételül veendő, az elfogadási nyilatkozatnak feltétel melletti tétele pedig a keresk. törv. 319. §-a alapján az ajánlat visszautasításának és egyszersmind uj ajánlatnak tekintendő. Ezen uj ajánlat pedig alperes részéről a már fenébb hivatolt 3 '/. alatti levélben tett nyilatkozattal, a keresk. törv. 315. illetve 320. §§ aiban kivánt időben visszautasítva lett. Alperesnek ezen nyilatkozatára az ellenirathoz 4 */« alatt becsatolt, ós mindkét részről valódinak elismert levél tanúsítása szerint, felperes újból kijelentette, hogy a szállításnál felmerülendő költségek miatt, csakis három teljes teherkocsi kukoriczát fogadhat el, s mert alperes erre, az ellenirathoz 5 7. alatt becsatolt s felperes által sem kifogásolt levelében határozottan oda nyilatkozik, hogy «miután felperes csakis három teljes teherkocsi kukoriczát fogadhat el, alperes pedig nincs oly helyzetben, hogy ezt tehesse, magát a 3 teherkocsi kukoricza szállításától visszavonja)); ezen uj ajánlat következtében keletkezett vételügylet is a ker. törv. 336. §-a alapján nem tekinthető megkötöttnek, sőt, miután ezen határozott visszalépése alperesnek a ker. törv. 315. és 320. §§-aiban kiszabott idő alatt történt meg, teljesen megszűntnek veendő. Felperesnek azon védekezése, hogy a V2 waggon complettirozása iránt csak pium desideriumot fejezett ki, s igy felperes a 2V2 waggon szállítására feltétlenül kötelezettnek tekintendő, nem állhat meg azért, mivel a már hivatkozott levelében határozottan kijelentette, hogy csakis teljes waggont fogadhat el, miből önként következik, hogy a 2V2 waggon elfogadását a V2 waggon complettizálásához és igy feltételhez kötötte. A feltétel melletti elfogadási nyilatkozat alapján keletkezett ujabbi ajánlat pedig alperesnek a 2V2 waggonra vonatkozó ajánlatát érvényen kívül helyezvén, ha felperes annak érvényt akart tulajdonítani, azt újból el kellett volna és pedig feltétlenül fogadnia. Ezt pedig alperesnek már idézett 3 •/.