Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVII. folyam (Budapest, 1882)

136 a község elöljárósága előtt tett bevallását erőszakkal való fenyegetés által kicsikartnak, hanem még az iránt sem nyilatkozik, hogy mi indította őt eddig a tagadásra ? De ha már vádlottnőnek ezen minden indokoltságot nélkülöző, és azért lélektani szempontból nem föltétlenül elfogadhatónak mutatkozó vallomása, annak komoly, átgondolt volta iránt az aggályt felkölti, még inkább növekszik ezen aggály, azon szavak következtében, melyeket vádlottnő, beismerése alkalmával a vizsgáló biró előtt használt, nevezetesen pedig azok által, melyek az emiitett napon eszközlött kihallgatásáról felvett jegyzőkönyv végén foglaltatnak, ós ekként szólanak: «Hát már csak megmaradok, (vallomásom mellett), hát mit csináljak ! Megbántam cselekedetemet, hát már mit tehetek róla, megőrülök, meg kell ölnöm magamat.» Ezen szavakban nem a higgadt magába szállás, nem az átgondolt komolyság, a bűntett elkövetésének helyes lélektani alapokon nyugvó indokból való bevallása, hanem különösen a végszavakban, a gyöngeelméjüség oly foka jut nyilvánulásra, mely két izben fentartott tagadó vallomásával szemközt, ez utóbbi beismerő vallomásának értékét fölötte csökkenti. Ha ehhez hozzáadatik, hogy ugyanis vádlottnő ezen kihallgatását követő ujabb kihallgatása alkalmával beismerését visszavonta, és e visszavonás indokául azt hozta fel, hogy vallomása alkalmával a rabtársak azt tanácsolták neki, hogy vállaljon el mindent, ekként inkább könnyitend sorsán ; hogy vádlottnő azt állítja, hogy fogva lévén ós lábfájásban szenvedvén, életét megunta, ha figyelembe vétetik, hogy azon körülmény, hogy vizsgálati fogságban léte alatt vele a rabok nem beszéltek, nem volt megállapítható, sőt hogy az elsőfokú bíróság, mely a körülményeket leginkább ismeri, ennek lehetőségét, sőt valószínűségét az által elismeri, mert vádlottnő felmentésének egyik indokául ezen körülményt hozza fel, ily körülmények közt, tekintve vádlottnőnek a fentebbiek szerint constatált bárgyuságát, az általa felhozott ezen indok, és az életuntság nagyobb jelentőséget nyer, a minek ellenében a bűntett elkövetésének beismerése csak az esetben lenne bizonyítéknak elfogadható, ha az a vizsgálat alatt felderített más terhelő körülményekben találná megerősítését, a mi azonban jelen esetben nem forog fen. Vádlottnő bárgyuságáról tesz tanúságot továbbá az 1880. évi július 5. tartott végtárgyalás alkalmával tett nyilatkozata, midőn megkérdeztetvén, «hogyan képzelhette, hogy kiszabadul, ha oly nagy bűntény elkövetését beismeri,)* azt felelte: «nem tudok én az ilyen dolgokhoz, nekem mondták, hogy kiszabadulok». Ezen az értelmi te-