Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVI. folyam (Budapest, 1881)

49 vádlottra vonatkozó nem felebbezett része pedig érintetlenül ha­gyatik. A magy. kir. Curia mint legfőbb Ítélőszék a kir. ügyész által bejelentett felebbezés folytán 1880. évi szeptember hó 9-ik napján 6532. sz. a. következő Ítéletet hozott: Mindkét alsőbirósági ítélet S. Róza vádlottra vonatkozó ré­szében a cselekmánv minősítése és büntetésére nézve megváltozta­tik, és ezen vádlott, a lopás vétségében mondatván ki vétkesnek, ezért egy (1) évi fogházbüntetésre ítéltetik, ellenben a pénzbeli elmarasztalásra nézve a bpesti kir. ítélő tábla ítélete helybenhagyatik. Indokok: S. Róza vádlott cselekménye a kir. itélő tábla által is elfogadott indokokban helyesen előadott tényállás szerint tárgyi­lag ugy az elkövetésének idejében fenállott törvényes gyakorlat valamint az időközben életbelépett a bűntettekről és vétségekről szóló b. t. k. 333. ós 334. §§-ai szerint is bűntettet képezne ngyan ; minthogy azonban tekintettel vádlottnak 16 éves korára és figyelem­mel a nevezett b. t. k. 2-ik, valamint 84. és 85-ik §§-aira, jelesen utób­binak 3-ik pontjára, fontolóra vételével egyszersmind annak is, hogy ugyanazon törvény 20-ik §-a szerint fogházbüntetés kizárólag csakis vétségekre alkalmazható, vádlottat, ugy a cselekmény minősítése, valamint a büntetés tekintetében is a fennebbiek szerint kellett ítélni; az eljárási ós élelmezési költségekre, mint a vétség kimondá­sának jogi következményeire nézve azonban a másodbiróság ítélete felhozott indokainál fogva helyben volt hagyandó. 28. 1. A kár valóságos bekövetkezése nem képezi ismérvét a btk. 401. §-ában körülirt ma­gánokirat-hamisításnak. 2. A régi gyakorlat szerint bűntettre 6 hónapon aluli tartamban kiszabott börtönbünte­tés azon vélelmet állapítja meg, hogy a bíróság az enyhitö körülményeket nyomaté­kosaknak vagy túlnyomóknak találta, minélfogva az uj büntetőtörvény hatálya alatt annak 92. §-a alkalmazandó. (1880. szept. 6. 5381. sz. a.) A magy. kir. Curia mint legfőbb Ítélőszék hamis okirat készí­tésével vádolt B. János és társa elleni bűnügyet, melyben a zala­egerszegi kir. törvényszék 1879. évi nov. 28. 3285. sz. a., elsőrendű vádlott felebbezésére pedig a budapesti kir. tábla 1880. márcz. 16. 43,615. sz. a. ítéletet hozott, elsőrendű vádlott további felebbezése folytán 1880. évi szept. 6. napján nyilvános ülésben vizsgálat alá vévén, következőleg itélt: Vádlott B. János a vizsgálat adatai sze­Döntvénytár XXVI. (J

Next

/
Thumbnails
Contents