Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVI. folyam (Budapest, 1881)
94 eszközlése végett meg fog jelenni. A lefoglalt ingók elszállítása azonban nem kiséreltetett meg. A zalaegerszegi kir. törvényszék: St. Gottlieb közhatóság elleni erőszak bűntettében bűnös, két heti börtönre ítéltetik. A budapesti kir. itélő tábla: Az eljáró kir. törvényszék Ítélete indokaiból helybenhagyatik. A kir. Curia mint legfőbb Ítélőszék: Az 1880. évi XXXVII. törvónyczikk 9. §-ának rendelkezése szerint érvényben hagyott 1876. évi XV. t. cz. 73. §-a szerint közhatóság elleni erőszak bűntettét követi el ugyan az is, a ki az adó kezelésével foglalkozó községi közegeket erőszakkal való fenyegetéssel hivatalos eljárásukban akadályozza. Minthogy azonban az 1880. szeptember 1. napjával életbelépett B. T. K. 167. §-a szerint büntettet vagy vétséget általában csak olyan fenyegetés képezhet, mely a fenforgó körülményeknél fogva alkalmas arra, hogy a fenyegetett személyben a veszély közvetlen bekövetkezése alapos félelmet gerjeszszen ; minthogy továbbá jelen esetben a vizsgálat adatai szerint vádlott által a község házánál kifejtett azon fenyegetése, hogy ő azt, a ki bizonyos illeték hátralékának behajtása és illetőleg a végrehajtásnak folytatása, vagyis a nála lefoglalt tárgyak elszállítása czéljából lakásán meg fogna jelenni, agyonlövi, sem a veszélynek közvetlen bekövetkezése iránt alapos félelmet felkölteni nem volt alkalmas, sem pedig a végrehajtásnak folytatását már annál fogva sem gátolhatta meg, mert az komolyan meg sem kísértetett: mindezeknél fogva mindkét alsóbb biróság ítéleteinek megváltoztatása mellett, vádlott az erőszak büntette alól tényálladék hiányából felmentetik, azonban a K. B. T. K. 46. §-ában körülirt kihágásban mondatik ki bűnösnek és 20 frt pénzbirságra ítéltetik. 55. Miután a kereskedelmi törvény 25. §-a szerint a kereskedőnek szabadságában áll a könyvvezetés bármely módját használni, ha a vagyonkimutatás megegyez a könyvekkel, a könyvek vezetését nem lehet rendetlennek mondani. (1880. október 13.7481. sz. a.) B. Dávid ellen 1879. január 4-én saját kórelmére csőd nyittatott. Hitelezői körülbelül 146,000 frtnyi kárt szenvedtek. A megindított bűnvádi eljárás folyamán a szakértők constatálták, hogy a bukott könyvét nem vezette a szokásos módon és hogy mórleget nem találtak. A vád alá helyezés kérdésében a következő határozatok hozattak :