Dárday Sándor - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXIV. folyam (Budapest, 1880)
levonva közmegegyezés szerint a zsákok súlyára számított 60 kilogrammot, felperesnek 34 m.-m. 27 kilogramm után lenne számitandó. Miután 49 frt 43 krnyi összegnek fennállását a per során alperes is beismerte, ezen összeg és kamata megfizetésében beismerése alapján volt marasztalandó. Minthogy továbbá felperes részéről felhivott Kr. Rezső vasútállomási főnöknek a bíróság előtt felmutatott üzleti könyvének alapján tett bemondásával kellőleg igazolva lett,hogy a felperes által szállitott, alperes részéről megbízottja D. Ödön által átvett rozs súlya 3977 kilogrammot tett, ennek folytán alperest a be nem ismert 5 m.-m. rozs értékének vagyis 36 frt 50 krnak megfizetése is terheli, miért is őt az egész kereseti összeg, ennek kamata és mint pervesztest a perköltség megfizetésében marasztalni kellett. Sz. János és K. József tanuk a rozs súlyára nézve bizonyítékot nem szolgáltatván, vallomásuk figyelmen kivül hagyandó volt, különösen Sz. Jánosé azon részében is, hogy felperes a szállitott rozsból 5 méterm izsányit ráadásképen adott, mert ily értelemben maga alperes sem védekezett. D. Ödön tanú a rozs átvételénél alperesi megbízott minőségében járván el s e szerint saját cselekményéről nem tanúskodhatván, eskütételre, felperesi kifogás folytán, helyesen nem bocsáttatott, vallomása tehát szintén figyelmen kivül volt hagyandó. Alperesnek további felebbezése folytán a m. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék 1880. január 28-án 1123./879. szám alatt következő ítéletet hozott: A budapesti kir. itélő tábla Ítélete, a mennyiben alperes 49 frt 43 kr tőkeösszegben és ennek 1879. július 23-tól számitandó 6% kamatában elmarasztaltatott, tekintve, hogy alperes ezen összegbeni tartozását elismerte, helyben'.iagyatik. Ellenben a mennyiben alperes ezen felül még 36 frt 47 krban és az utáni 6% kamatokban, nem különben a perköltségben elmarasztaltatott: tekintve, hogy a felhozottak egybevetése után, a kérdés lényegben abban találtatik fenforogni, ha vajon felperes és alperes, illetőleg ezen utóbbinak megbizottja D. Ödön között, a vásárlott rozs átadásakor, mint alperes részéről állíttatik, oly egyesség jött-e létre, mely szerint a zsákok súlyának levonása után, a tényleg 39 métermázsa és 17 kilogramm súlyban átadott rozsmennyisóg, ennek hiányos minősége miatt, csakis 34 métermázsa ós 17 kilogramm súlyban számittassék, vagyis, hogy 5 métermázsa a hiányos minőség kiegyenlitése végett ráadásként vétessék ;