Dárday Sándor - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXIII. folyam (Budapest, 1880)

53 rok — dijazásál egyenkint 40 írtban állapította meg, és kötelezte a peres feleket, hogy azt egyenlő részben fizessék meg. Ez ellen alperes semm. panaszszal élvén, a semmitőszók a végzésnek a szakértői dijak előlegezésére vonatkozó részét megsemmisítette (297. §. 1. p.) ; tekintve, hogy fenforgó esetben, a szakértők felperes kérel­mére rendeltettek kihallgattatni; a perr. 281. §. szerint pedig azoknak, következőleg birói szemlénél az ellenfél által választott szakértők járandóságát, is, a bizonyító fél tartozik előlegezni. 69. A perrel megtámadott egyén által ásott, s időközben behúzott árok által, másnak földjén viz által okozott kár megtérítése iránti kereset, a törvény rendes útjára s bíró­ságok körébe tartozik. (1879. aug. 27. 14429. sz. a.) D. Györgyné, K. István ellen 119 frt erejó/g kártérítési pert indított a kecskeméti járásbíróság előtt azon alapon, mert alperes a vizet felperes földjeire folyatta le. Alperes elmarasztatott és semm. pansszszal élt, különösen az illetőség tekintetéből. A semmitőszék azt elvetette ; tekintve, hogy jelen esetben nem a belvizek levezetése körüli eljárásról, jelesül pedig nem arról van szó, hogy valamely önhatal­milag előállított mű vagy árok eltávolittassék, hanem az alperes által ásott, időközben azonban behúzott árok által, felperes földjén viz által okozottnak előadott kár megtérítéséről, mely igényeknek érvényesítése az 1874. XI. tcz. 2. §. második bekezdésében foglalt rendelkezés szerint, a törvény rendes útjára tartozik; tekintve továbbá, hogy ennélfogva a birói hatáskör s illetőség kérdésében, valamint egyébként sem forog fenn hivatalból figye­lembe vehető alaki törvénysértés, alperes pedig semm. panaszát mivel sem indokolta 70. Az igazolási kérelem alapjául szolgáló betegségi állapot, nem esupán szakértő orvos bizonyítványa, hanem a perrendben megengedett s e ezélra alkalmas bizonyítási módok s ekként tanuk által is kimutathatók. (1879. szeptember 17. 12296. sz. a.) M. János mint M. Etelka gyámja, B. Dénes ellen apaság elismerése iránt a tordai tszék előtt pert indított, melyben alperes­nek főeskü lett odaitélve; de meg nem jelenvén, igazolással élt az alapon, mert rohamos gyomorgörcs által gátoltatott a megjelenésben,

Next

/
Thumbnails
Contents