Dárday Sándor - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXII. folyam (Budapest, 1879)
17 mert a keresetlevél, s az ahhoz aláirás nélküli egyszerű má30 latban mellékelt jegyzék szerint, állítólag kiszolgáltatott gyógyszerek értéke 41 frt 80 krra terjed, a kereseti 83 írt 21 kr pedig a kamatok hozzá számításával keletkezett; tekintettel tehát arra, hogy pénzköveteléseket tárgyazó keresetek, melyek összege a járulékokon kívül 50 frtot meg nem halad, az 1877. 22. tcz. 11. §. szerint a kisebb polgári peres ügyekben való eljárás alá tartoznak ; következve azok a hivatolt törvény 1. §-ában kijelölt, s a 15. §. szerint illetékes birák előtt órvényesitendők : az ekkép kijelölt ügybiróság illetőségétől pedig eltérésnek helye nincs; azon törvénynek 1878. évi márczius 1. történt életbeléptetése után beadott kereset hivatalból lett volna visszautasítandó stb. 60. Végrehajtató, az ingatlanra kért végrehajtás elrendelhetem végett, nem köteles kérvényében kimutatni, hogy a végrehajtási zálogjog bekebelezése ellen akadály fenn nem forog. (1879. aug. 27. 14021. sz. a.) G. Béla közjegyző, özv. G. Pálné s érdektársai ellen 11 frt 80 kr közjegyzői dijai tekintetéből, melyek részére G. Pál hagyatéka körül tett eljárásában megállapittattak, alperesek mint G. Pál örököseinek ingatlanjára vezetendő kiel. végrehajtást kérelmezett a budapesti tszéknél. A tszók f. óv május 31. 20779. sz. végzésével azt megtagadta, mert a kiijelölt ingatlan vagyon még nincs az örökhagyó G.-re telekkönyvezve, hanem jelenleg B. s D. eladó nevén áll. Közbevetett semm. panaszára, a semmitőszók a törvényszék végzését megsemmitette (297. §. 18. p.); mert az ingatlanra kért végrehajtás elrendelhetóse végett, végrehajtató a perr. 348. §. szerint, nem köteles végreh. kérvényében azt is kimutatni, hogy a végreh. zálogjog bekebelezése ellen, a telekk. állás szerint akadály fenn nem forog; eziránt különben is nem a végrehajtást rendelő biróság, hanem a telekk. hatóság levén hivatva határozni; az pedig, hogy a végrehajtás alapját képező, s 1876. évben kelt végzésben megemlittetik, miszerint azon ingatlan, melyre a végrehajtás jelenleg az örökösök ellen kéretik, még nincs az örökhagyóra átirva, legkevésbé sem zárja ki, hogy ezen átíratás időközben megtörtént.