Dárday Sándor - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXII. folyam (Budapest, 1879)

78 házás alkalmával átadatott volna, tanúságot nem tett. A felperes által másik tanúnak felhívott K. Adolf kihallgatása, minthogy ez másod rendű alperest azon perben, melynek folytán a végrehajtás foganatosítva lett képviselte a p. t. rendt. 192. §-a alapján mellő­zendő volt. A főeskü, mely különben is egész, határozatlanul csak az átruházás valóságára lett másodrendű alperesnek kínálva, első rendű alperesnek kínálva nem lett. Ezeknélfogva tehát a kötelez­vény átadása félbizonyitékkal sincsen támogatva. Minthogy pedig arra, hogy kötelezvényen alapuló követelés az engedményes tulajdo­nába átmenjen, a kötelezvénynek tényleges átadása szükséges, ez pedig bizonyítva nincsen, s azért a kérdéses követelés felperes tulaj­donába átmentnek nem tekintethetik, felperes keresetével feltétlenül elutasitandó, s ekként az elsőbiróság ítélete megváltoztatandó volt annyival inkább, mert az átruházás már másod rendű alperes ma­rasztalása, sőt a végrehajtásnak egy izben sikertelen megkísérlése után történvén, azon vélelem áll elő, hogy az csak első rendű alpe­res kijátszására történt. A m. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék a kir. tábla Ítéletét indokainál fogva helybenhagyta. 67. Ha a felek küziitt olyneinü megállapodás létesül, hogy kölcsönös áruszállításból eredő követeléseiket árurendelés és szállítás által fogják kiegyenlíteni, e megállapodás tártai­roánok ideje azonban meg nem határoztatott, miután ilynemű üzleti viszonyoknak határo­zatlan ideig való fentartására senkit kötelezni nem lehet, a határozatlan megállapodás nem fosztja meg a szerződő felek bármelyikét attól, hogy annak ellenére szállított áruinak készpénzben leendő megfizetését követelhesse szerződő társától. (1878 július 3-án 5050. sz. a.) Z. József és társa czóg felperesnek a gyógyszerészeti ós müve­gyészeti vállalat czóg ellen 195 frt ós jár. iránt indított sommás perében az elsőbiróság az esetre, ha alperes megbízottja leteszi a pótesküt arra, hogy felperes czéggel oly egyessógre lépett, mely szerint az egymás ellenében áruszállításból eredő követeléseiket nem készpénzfizetés, hanem árurendelés ós szállitás által fogják törlesz­teni, keresetével elutasította; következő indokoknál fogva: Miután alperes K. Lajos tanúvallomásában arra nézve fólbi­zonyitékot szolgáltatott, hogy a felek között oly megállapodás jött létre, mely szerint a kölcsönös áruszállításból eredő követeléseiket nem készpénzfizetés, hanem árurendelés ós szállitás által fogják tör­leszteni, s miután ily egyessóg a törvény által tiltva nincs, s végre

Next

/
Thumbnails
Contents