Dárday Sándor - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXII. folyam (Budapest, 1879)
52 egész terjedelmében az elhunyt által íratott s aláíratott, azon alperesi kifogás ellenére, hogy a végrendelet keletkeztekor Nagyváradon cholerajárvány volt, s hogy e miatt az kiváltságos minőséggel bir, érvénytelen külkellékek hiányából, mert a sajátkezű irás s aláírás, az elhunytnak irásba foglalt szándékát, de nem végakaratát tünteti ki; azon körülményt pedig, hogy a püspök cholerában halt volna meg s a végrendelet keletkezése s annak elhunyta közt Nagyváradon oly nagymérvű cholera volt, mely a végr. tanuk alkalmazását gátolta volna, s ennélfogva kiváltságos végrendelet esete forogna fenn, alperesek nem igazolták; azon alperesi állítást pedig, hogy a püspöki utód, mint az egyházmegyei alapítványok főfelügyelője is perbe lett volna idézendő, megczáfolja ama perbeli körülmény, hogy az egyházmegyei alapítványokat kezelő káptalan perbe vonatott; a pusztán felügyeleti jogot gyakorló püspöki utód beidéztetóse tehát fölösleges volt. 4. A n.-váradi szőlőre mint szerzeményi vagyonra irányzott keresetével felperes elutasítandó volt, mert alperesek azt, hogy ezen szőlő szerzeményi, megtagadván, felperes kötelességében állott igazolni, hogy az nem öröklött vagyon, mit meg sem kísérlett. Ezek szerint az öröklött szőlőre nézve érintetlenül marad, a püspöki szerzemények tekintetében pedig bel- s külkellékek hiányából érvénytelennek kimondott végrendelet helyett, a szerzeményekben előállott törvényes öröködés felperes kincstár javára llz részben akkép volt szabályozandó, stb. stb. A budapesti kir. tábla 1878. apr. 7. 71267/1877. sz. a. az elsőbiróság ítéletét megváltoztatván, felperest keresetével elutasította, s a perköltségeket kölcsönösen megszüntette. Mert az ideigl. törv. szab. 1. §. szerint honi törvényeink csak a jelzett szabályok által megállapított megszorításokkal állíttattak vissza; de az örökösödést újonnan rendező ama szabályok 10., 11., 12., 18. §§. rendeleténél fogva, a kir. fiscus örökösödése csak azon esetre lett fentartva, ha az örökhagyónak a törvényes örökösödésre hivatott oldalági rokonai nincsenek. Minélfogva minthogy az idézett intézkedés általános rendelkezést képez, s a főpapok utáni örökösödés tekintetében kivételt az ideigl. törv. szabályok nem tesznek, de az örökhagyónak felperesileg beperesitett végrendeletében, valamint az alperesileg beperesitett tárgyalási jkönyvben, az örökhagyó után maradt számos oldalági örökösök vannak elsorolva, kik a fentebbiek szerint felperes fiscust a törvényes örökösödésben megelőzik, felperes fiscus törv. öröködósi