Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXI. folyam (Budapest, 1879)

11 tett eljárásról szóló tanuzása, illetve vallomása azért nem volt figye­lembe vehető, mert cselekedete felperes érdekében és megbízásából alperes ellenében bizonyításnak nem vétethetett. A póttárgyalásnál felperes részéről felhozott ténykörülmények ezen ügy eldöntésénél tekintetbe azért nem jöhettek, mert egyrészről semmi döntő körül­ményt nem igazolnak, másrészről pedig mivel a kir. táblai 1512. sz. végzésnek határozott meghagyása ellenében felbozottak, mivel ezen végzésben az ujabb tárgyalás csakis azon egyedüli kérdés felvilágo­sítására tüzetett ki, vájjon a kövezeti vám bérletére vonatkozó szer­ződési terv, melynek aláírására alperes felhivatott, az árverési felté­teleknek megfelelőleg lett-e szerkesztve ; mely felsőbb bírósági meg­hagyás minden más, ezen egyedül tárgyalható kérdésre nem vonatkozó körülmények tárgyaihatását és fejtegetését kizárja. De eltekintve attól, hogy felperes maga meghiúsította a haszonbéri jogügylet vég­leges megkötését, ezen kívül felperes alperesnek a bérlemény hasz­nálatát is lehetetlenné tette, midőn felperes régibb haszonbóri hátra­lékok behajtása végett az F. alatti árverési jegyzőkönyvben az 1875. november hóban az alperest illető kövezeti vám s a városi jövedel­meket lezálogoltatta, és azoknak felperes részére leendő beszedése végett P. Hermán zárgondnoknál való birói kineveztetését kieszkö­zölte, ez alkalommal felperes csakis azon jövedelmeket vette végre­hajtás alá, melyek alperest 1875. végéig tartott haszonbérszerző­désből illették, mert alperes akkor csak a régibb szerződésbeli joga gyakorlatában volt. Miután pedig alperesnek ama régibb haszonbéri joga 1875. deczember 31-én véget ért, s ez által felperesnek arra szerzett zálogjoga is megszűnt, felperes azonban mindamellett a kövezeti vámszedési jövedelmeket 1875. deczember 31-ike után is nevezett gondnoka által szedeti, a nélkül, hogy megszűnt zálogjoga folytán alperest a bérlemény átvételére felhívta, vagy mivel alpe­rest most is haszonbérlőnek tekinti, az 1875. év vége után ujabbi vélt haszonbéri jogára végrehajtást vezetett volna; felperes saját kezeiben tartotta a szóban forgó jogok tettleges gyakorlatát, s alpe­rest birtokba nem bocsátotta. Miután ezek szerint felperes maga meghiúsította a haszonbéri szerződés végleges megkötését, s azonkívül alperest a bérlemény tettleges birtokából kizárta, minélfogva a keresetbe vett jog tettle­ges gyakorlása már felperes kezében van 1876. óta: ez okból felpe­rest keresetével elutasítani kellett. A budapesti kir. ítélő tábla 1877. évi június 26. napján 33454. sz. a. következő ítéletet hozott:

Next

/
Thumbnails
Contents