Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXI. folyam (Budapest, 1879)

9 sikeresen érvényesíthetett okok alapján sem támadható meg. Fel­peres jogelőde által bírói árverésen megszerzett tulajdonjog ellen emelt azon alperesi kifogás tehát, hogy a megszűnt középhegyaljai népbank által kiállított kiskönyvek az alapszab. 16. §. értelmében, az igazg. bizottság beegyezése nélkül el nem idegeníthetők, s hogy a betéti tőkék bírói zálogolás, tilalom vagy végrehajtás tárgyai nem lehetnek — tekintettel az árverés jogerőre emelkedésére — már csak azért sem vehető figyelembe, mivel az alapszab. 16. §-ban fog­lalt korlátozás annak világos rendelete ellenére az F. G. kiskönyvek­ben ki nem tüntettetett. Azon alp. kifogás pedig, hogy az F. G. kiskönyvek az alap­szab. 16. §. értelmében az előbbi tulajdonos B. Kálmán tartozása biztosítására lekötve vannak, azért nem vehető figyelembe, mert ezen körülmény azon kiskönyvekben meg nem jegyeztetett, és mert alpe­res azt, hogy a megszűnt népbank részvényeinek, a helyébe lépett tak. pénztár részvényeivel való kicserélése, a részvényeket terhelő, de alperes perbeli nyilatkozata szerint is személyes hitelen alapuló tartozások kiegyenlítésétől tétetett volna függővé, a per során nem bizonyította. Azon alp. kifogás végre, hogy F. G. alatti kiskönyvekkel járó részvények B. Károly közbenjötte mellett már kicseréltettek, és egy a kiskönyvek birtokában nem volt 3-ik személy részére kiadattak, tekintettel arra, hogy ezen kicserélési müvelet, a dolog természeté­ből folyólag, a megszűnt népbank részvényeit helyettesítő kisköny­vek visszatétele, vagy bírói megsemmisítése nélkül érvényesen esz­közölhető nem volt, felperest mint az F. G. kiskönyvek tulajdono­sát, az őt megillető jelzett jog érvényesítésében nem akadályozza. A legf. ítélőszék a kir. tábla ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróságit indokaiból helybenhagyta. 5. 1. Ha árverés utján történt bérbeadás esetén a legtöbbet ígérő a bérleti feltételeket tartalmazó árverési jegyzökönyvet aláirja, a szerződés azonnal megkötöttnek, s a bérlő kötelezettsége beálltnak lévén tekintendő: a bérbeadó ennek folytán származott jogait érvényesítheti akkor is, ha utóbb a bérlő az árverési jegyzőkönyv alapján és az árverési feltétek értelmében kiállított Írásbeli szerződés aláírását megtagadta. 2. Ha késedelmi kamatok vannak kikötve, kötbér csak akkor Ítélhető meg, ha az illető fél a szerződés teljesítésének elmulasztásából származott oly vagyoni hátrányt képes igazolni, melynélfogva a kötbér megítélése okozott kárának megtérítése szempontjá­ból indokoltnak lenne tekinthető. (1874. július 25-én 6094. sz. a.) K. Lajos polgármesternek, mint Nagy-Becskerek város közön­sége képviselőjének S. Sándor alperes ellen 3295 frt 75 kr bérrósz-

Next

/
Thumbnails
Contents