Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XX. folyam (Budapest, 1878)

51 nemzetközi jogszabály szerint, kizárólag a hazai törvények szerint lévén köteles eljárni, és abban minden végrehajtási jogcselekmények ellen támasztható jogorvoslatok és jogi lépések is, egyedül az itten hatályban levő törvények szerint, s az itteni bíróságok előtt történ­hetvén, a végrehajtást szenvedettek által a ptrs 374. §-a szerinti eljárásnak a hazai bíróság előtt leendő folyamatba tótele végett, s az általa foganatosított végrehajtás megszüntetése iránt támasztott keresetre nézve, az eljáró kir. járásbíróság mint megkeresett ós a végrehajtás foganatosítása körül eljárt bíróság bírói illetéktelensé­gét helytelenül mondotta ki. 48. Szerződés nem teljesítése miatt a űzetett előleg megtérítése és kötbér fizetése iránt indított kereset illetékesség megállapítására nézve a ptrs 35. §-a alkalmazható. (1878. évi augusztus hó 28-án 17510. sz. a. hozott határozat.) M. Adolf felperesnek, K. Ignácz ós pertársai alperesek elien 200 frt kötbér és 40 frt 70 kr előleg iránt a szentendrei jbiróság előtt folyamatba tett som. perében alperes kifogásolta az eljáró biróság illetékességét, mivel az nem személyes bírósága, sem fizetési hely kikötése fenn nem forog. Felperes azt vitatta, hogy az eljáró biróság illetékes a ptrs 35. §-a szerint. A nevezett kir. járásbíróság 1878. évi február 20-án 2779. sz. a. következő végzést hozott: A birói illetékesség leszállittatik s felperes köteles alperesi képviselő részére 12 frt 25 kr perköltséget 8 nap alatt végrehajtás terhe mellett megfizetni. Indokok : Felperes az A. alatt csatolt szerződés alapján alpe­reseket a kikötött munka nem teljesítése miatt 200 frt kötbér meg­fizetése iránt a ptrs 35. §-a alapján beperelte. Minthogy azonban a ptrs 35. §-a szerint csakis a szerződés teljesítése ós érvénytelenítése, vagy a teljesítés elmulasztásából eredhető kártérítés iránti keresetek megindítását engedi meg a szerződés létrejötte, vagy teljesítése he­lyére nézve illetékes bíróságnál, s miután felperes sem a szerződós teljesítése és érvénytelenítése, sem a teljesítés elmulasztásából eredő kár iránt nem perel, a szerződésben pedig a kikötött kötbérnek bár­mely szabadon választható biróság illetékessége kikötve nincsen : ennélfogva, minthogy alperesek nem ezen biróság területén laknak, ezen alperesek személyes bíróságuk illetékessége alá tartozó perben a szt.-endrei kir. járásbíróság illetékessége leszállítandó volt. 4*

Next

/
Thumbnails
Contents