Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XX. folyam (Budapest, 1878)
46 zéssel a kereset érdeme eskütől feltételezőleg is eldönthető, a semmiségi panasz tehát alaptalan. 44. A lakfelmondási értesitvényok eszközlése a közjegyzői törvény 98. §-a szerint a közjegyző hatásköréhez tartozván, ezek teljesítésére a bíróság ott, hol közjegyző létezik, a közjegyzői törvény 25. §-ában jelzett eset kivételével, kötelezve nines. (1878. augusztus 28-án 12869. sz. a. kelt határozat.) H. Fr. és Söhne czég bérbeadó T. Lipót és ügytársai ellen a lakfelmondást bírósági uton kívánta közölni, mi végett a budapesti VI. és VII. ker. kir. jbirósághoz kérvényt nyújtott be, ezen biróság azonban f. é. máj. 10-én 18056. sz. a. következő végzést hozott: az 1874. 35. t. cz. értelmében ezen a közjegyző hatáskörébe tartozó beadványt a ptrs 8. §. a) pontja, illetve 51. §. alapján hivatalból visszautasittatik. Kérvényező czég ez ellen f. é. máj. 15-én 18506. szám alatt semm. panaszszal élt; mert szerinte a lakfelmondási kórvénynek a biróság által miképen leendő elintézésére a fennálló, törvényerővel biró s belügyminister által helybenhagyott lakfelmondási alapszabályok által, melyek hatályon kivül mindeddig sem helyeztettek, határoztatik meg, a neheztelt végzés tehát ezzel ugy a közjegyzőségről szóló törvénynyel is miután abba a kérdéses eljárás előírva nincs, ellenkezik. A kir. semmitőszék azt elvetette; mert a kir. közjegyzőkről szóló 1874. évi 35. t. cz. 98. §-a szerint, az ily lakfelmondási értesitvónyek eszközlése és e körül követendő eljárás a kir. közjegyzők hatásköre és teendőihez van utasítva, ezek teljesítésére tehát a biróság ott, hol közjegyző létezik, a most felhívott törv. 25. §-ban jelzett eset kivételével kötelezve nem lévén, az eljáró biróság az által, hogy a panasztevőnek közvetlenül a bírósághoz intézett lakfelmondási kérvényét a fent idézett törvényre való utalással visszadatni rendelte, végzésének megsemmisítésére okot nem szolgáltatott. 45. Ha egyetemleges kötelezettség alapján perbe idézett alperesek egyike csőd alá jnt, ez nem vonja maga után az eljáró biróság illetéktelenségét a másik alperes irányában. (1878. jul. 3-án 13172. sz. a. kelt határozat.) M. Lajos felperesnek a «Haza» és «Tiszai) biztosító társaságok mint alperesek ellen szerződés felbontása s 173 frt visszafizetése