Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XX. folyam (Budapest, 1878)
25 És ennek folytán alperesek viszkeresete is a tulajdonjogra vonatkozólag mellőzendő volna. A kir. tábla 1877. okt. 1. 33152. sz. ítéletével az elsőbiréságit helybenhagyta következő indokolással: Az 1451. s 5904. sz. telekkben foglalt ingatlanokra nézve az elsőbir. indokokból s még azért mert felperesek keresetlevelükben magok azt adják elő, hogy azon egyesség melynélfogva alperes nővéreik az anyai javak átvételével néhai Sz. József közös atya után maradt vagyonból őket pénzben illető örökségi osztályrészükre nézve kielégíttettek csak 1861-ben jött létre ; eszerint tehát ezen egyesség, ha létrejötte igazoltatnék is, az 1859. évben törtónt telekkönyvezés hibás voltának bebizonyítására befolyással sem lehet. Az 1716. sz. ingatlant illetőleg pedig indokolásából hhagyandó volt, mert a perr. 159. §. szerint a felhozott tényállítás beismertnek veendő, ha a következő periratban világosan nem tagadtatik, mit alperesek elmulasztottak tenni arra nézve, hogy azon legelőilletőség néhai Sz. József tulajdonának, az 1451. sz. a. bevezetett ingatlannak járulékát képezi; és mert a telekk. r. 3. §. szerint a kiigazítás 3-ik személyek ellenében is érvényesíthető jóhiszemű szerzés hiányában. A legf. ítélőszék következőleg itólt: A jászberényi 1451. sz. telekjkben 3. sorsz. és 2555. hr. sz. házra ugy az 5904. sz. telekjkben felvett zálogbirtokra a kir. tábla ítélete hhagyatik a többi kereseti ingatlanra nézve mindkét alsó bir. ítélet megváltoztatván, az 1451. sz. telekjkben 1. 2. 4—15. szám a. birtokokra, ugy az 1716. sz. tkjkben felvett 6568/ii2. sz. a. legelőre az özvegy javára bejegyzett özvegyi jog sértetlen fentartásával, a tulajdonjog Sz. Rozália s Viktória tulajdonjogának törlésével kiigazítás utján 1lz részben Sz. István, 1/3-ban Sz. Pál s 1/s Sz. József gyermekei: J., Erzsébet s Márton javára bekebeleztetni rendeltetik. Indokok: Az 1451. sz. telekjkben 1. 3. 4 — 15. sorszám alatti birtokok a felek beismerése szerint, az 1845-ben elhalt Sz. József hagyatékát képezvén a Jászkún IV. statut. 1. §. szerint ezen ingatlanok tulajdonjoga csak a hátrahagyott 3 fiúra szállott, ós a leányok csak az ezen szakaszban foglalt módozat szerinti készpénzbeli kielégítést s így csak ezen készpénzbeli örökrészüknek biztosítására, a zálogjog bejegyzését követelhetik. A tulajdonjog ezek szerint felpereseket illetvén, a helyszinelési felvételkor is ezen ingatlanok, az özvegyet illető özvegyi jog kitüntetése mellett, a 3 fiu nevére lett volna felveendő ; miért is a hibás felvétel kiigazítása elrendelendő volt.