Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XX. folyam (Budapest, 1878)

20 leit megtenni, melyek a dolog természete szerint figyelmen kivül nem hagyhatók, az idézett törvény szemlátomást hibás alkalmazásán alapul, mindazonáltal mégis, minthogy a másodbiróság által helyben­hagyott elsőbirósági itélet a perügyelő által tett észrevételek figye­lembe vételével, a törvényen alapuló indokoknál fogva lett hozva, ekként az 1852. évi polgári perrendtartás 335. §-ában elősorolt eseteknek egyike sem forogna fenn, a beadott rendkívüli felfolyamo­dásnak hely nem adatik. 18. 1. Semmis a csódigényperben hozott oly végzés, mely kereskedelmi ülnök közbenjötté­vei hozatott. 2. Nem utasítható vissza csödügyekben a kereset, mely nem az állam hivatalos nyelvén lett beadva, ha a bíróság területén az 1808. 41. törvczikk életbe lépte előtt más mint magyar nyelven szerkesztett beadványok is elfogadtattak. (1878. január 7. 913. szám alatti R. testvéreknek F. Sámson csődtömege ellen a temesvári kir. tvszék előtt folyamatba tett és az 1877. május 17. 4835. sz. alatti végzéssel elintézett tulajdoni igényperében felperes felebbezóse foly­tán a bpesti kir. itélő tábla 1877- jul. 9. 3684. sz. alatt következő Ítéletet hozott: tekintve , hogy ügyvéd ellenjegyzése mellett nem az ország hivatalos nyelvén szerkesztve benyújtott beadvány bírói eljárás folyamatba tótelének alapjául el nem fogadható ; tekintve továbbá, hogy jelen csőd igényperben a neheztelt vég­zés, helyesebben itélet helytelenül hozatott kereskedelmi ülnök rész­vétele mellett: a neheztelt végzés, helyesebben itélet, az azt megelőzött egész eljárással együtt hivatalból megsemmisíttetik ós a keresetlevél annak az ország hivatalos nyelvén beadhatása jogának fentartása mellett felperesnek visszaadatni rendeltetik. Ez itélet ellen felperes felebbezvén a m. kir. Curia mint legf. ítélőszék következő ítéletet hozott: a másodbirósági itélet a mennyiben az elsőbiróság ítélete meg­semmisíttetett, tekintve, hogy jelen csőd-igónyperbeni határozat keresk. ülnök közbenjöttével szabálytalanul hozatott, helybenhagya­tik, a mennyiben azonban ezzel az egész eljárás megsemmisíttetett, és a keresetlevél felperesnek vtsszaadatni rendeltetett, tekintve, hogy ezen legfőbb ítélőszék által bekivánt és az elsőbiróság részéről 1874. nov. 22. kelt 20718. sz. a. pótlólag felterjesztett felvilágosító jelen­tésből kitűnik, hogy az 1868. 44. tvczikk életbe lépte előtt az eljáró

Next

/
Thumbnails
Contents