Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XVII. folyam (Budapest, 1878)
45 Az elsőbiróság ítéletének megváltoztatásával, felperes keresetével elutasittatik. Indokok. Felperes keresetét árkülönbözet iránt támasztván, tekintve, hogy árkülönbözet egyedül áruszerzödés alapján követelhető, felperes pedig maga is beismeri, hogy közte és alperes közt az adás-vevés szóbelileg jött létre s az irásba nem foglaltatott, annál fogva felperes, ki egyébként is azt, miszerint alperes miatt nyilván kárt szenvedett volna, nem igazolta, jelen keresetével elutasítandó. Felperesnek felebbezése folytán a m. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék 1876. évi október hó 17-ón 7649. sz. alatt következő ítéletet hozott: A budapesti kir. ítélőtáblának fentebbi keletű és számú ítélete helybenhagyatik. Indokok. Mert ha bizonyítottnak vétethetnék is az, hogy peres felek között az alku megtörtént, s hogy alperes attól visszalépett, felperes mégis keresetével helyesen lett elutasítva; de azért, mert felperes nem árkülönbözet, hanem kártérítés iránt inditá keresetét, és mert egyrészről a bíróság közbenjárásának igénybevétele nélkül, önkényt teljesittetvén az eladást, ezen önkénytes cselekedetének következményeit viselni tartozik, másrészről pedig, mivel különben is alperes határozott tagadása ellenében sem az árak csökkenését, sem azt, hogy a kérdéses lencsét a kitett áron adta légyen el, s tekintettel a piaczi árakhoz drágábban eladni nem lehetett volna s így a követelt kárt valósággal szenvedte, bizonyítani meg sem kísérletté. 31. Tulajdoni igénjkeresetnél nemcsak a jogczím, hanem az igényelt ingók átadása és azon körülmény is igazolandó, ini módon jutott foglalást szenvedett azok birtokába. (1876. évi október hó 18-án 9269. sz. a.) B. Eduárdnak V. Emil L, B. István II. és M. Adél III. rendű alperesek elleni, ingók tulajdona iránti perében az elsőbiróság következő végzést hozott: Az 1875. évi ápril hó 19-én felvett végrehajtási jegyzőkönyvben 1., 2., 3., 4., 5., 6., 8., 9., 18., 19., 21., 35., 37., 49., 58. sorszámok alatt foglalt tárgyak, a 3., 4. ós 35. sorszámban foglalt ágyruha kivételével, mégis a 67., 68. és 69. sorszámok alatti tárgyak, az összeírásból feltétlenül kitöröltetni ós a birói zár alól felmentetni rendeltetnek; továbbá a 20., 36., 39., 51., 53., 54. sorszám alattiak