Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XVII. folyam (Budapest, 1878)

vei támasztott keresetével e helyütt is elmozdítandó és a budapesti kir. tábla Ítélete ezen indokból helybenhagyandó volt. 28. 1 szülei hatalomnak a gyermek bántalmazása által túllépése abban az esetben sem képez kisebb hatalmaskodást s illetve nem tartozik a polgári per útjára, ha a bántalmazó a bántalmazottnak nem édes de mostoha szüléje volt. (1876. október 31-én 9851. sz. alatt.) T. József felperesnek T. Antalné H. Ilona ellen 40 frt hatal­maskodási bírság iránt indított perében az elsőbiróság alperest a 40 frt hatalmaskodási bírság lefizetésére kötelezte. Ez ítéletet a budapesti kir. ítélőtábla 1876. évi június 7-én 16333. szám alatti ítéletével helybenhagyta. A magyar királyi Curia mint legfőbb ítélőszék azonban mind­két alsóbb birósági ítéletet megváltoztatta és felperest keresetével elutasította: mert alperes azon különben kellőleg nem is igazolt ténye által, hogy felperest mint mostoha anyja tulajdon lakásán megfenyítette, kisebb hatalmaskodást el nem követett, a mennyiben pedig szülői hatalmát túllépve, felperest bántalmazta volna, ennek orvoslása nem hatalmaskodás miatti per útjára tartozik, ez okból mindkét alsóbb birósági ítéletet megváltoztatni, s felperest keresetével elutasítani kellett. 29. Ha az adásvevési ügyletre nézve Írásbeli szerződés kiállítása van kikötve, a szerződés végképen létrejöttnek nem tekinthető még azon esetben sem, ha a vételár lefizettetett. (1876. évi szeptember hó 28-án 9236. sz. alatt.) F. György és neje született B. Mária felpereseknek G. Ábrahám alperes elleni egy adás-vevési szóbeli szerződés érvénytelenítése és 160 frt vételár visszafizetése iránti perében az elsőbiróság következő Ítéletet hozott; G. Ábrahám köteles F. György és neje szül. B. Mária felpere­seknek 160 frt o. é. vótelárt és ennek 1876. évi márczius hó 31. napjától számított 6% kamatait megfizetni. Indokok. Mert alperes a per során beismerte azon ténykörül­ményt, hogy felpereseknek a tinyei határban fekvő és „na visnim kamenan" és „na kruhoh" dűlőkben fekvő 2 darab szántóföldet

Next

/
Thumbnails
Contents